Hír a frissről:(

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést, minden blogra felteszem. Tudom, hogy vannak akik már nagyon várják a frisst. Sajnos e hónap végén már nem kerül fel, és decemberben sem tudom pontosan mikorra tudom hozni. Az ihlet megvan mindhez, de magánügy miatt nem lesz lehetőségem megírni, amint lesz fejlemény közlöm. Ha esetleg mégis megtudom írni, azonnal felteszem.

Puszi:)
Carly

1. fejezet: Új nap, új hely

A nevem Lilly Withlock, egy ősi dinasztia sarja. Családom összes férfi tagja a Harvardra járt, de az én nemzedékemben nem született férfi leszármazott, ezért nekem kell továbbvinni a hagyományokat.

/Első nap az egyetemen/:

Soha nem voltam egy tipikusan tanulás centrikus ember, szerettem eljárkálni a barátaimmal. Mióta azonban felvettek ide, erre egyre kevesebb időm adatik.

Itt állok az egyetem egyik gyönyörű szobra mellett, és azon gondolkozom: -„Biztos, hogy erre vágyom?” - a válasz egyszerű, vágyom rá vagy nem, ezt kell tennem, mert a szüleim elvárják tőlem. Az én álmom egy jó hírű tánciskola lett volna, de származásom mindezt megakadályozza. Apám mindig azt mondja: -„Kislányom a Withlock név kötelez.”

Állandóan puccos fogadásokon és partikon kell bájolognom, csak mert kétszáz éve a Withlockok tették naggyá ezt a várost. Pedig, ha, csak egy kicsit is sejtenék a szüleim, mennyire utálom a felhajtást körülöttünk, bár valószínűleg akkor ugyanígy belekényszerítenének az egész hercehurcába.


Már tegnap megkaptam az órarendem és szóltak, hogy valami kísérőt is tesznek mellém, ami szerintem felesleges, mivel jobban ismerem ezt az iskolát, mint a saját tenyeremet. Viszont az igazgató, annyira nyalni akar apámnak, hogy még egy gárdedámot is biztosított számomra erre a hétre.

A fiút – mert, mint kiderült az illető hímnemű – Kevinnek hívják, harmadéves és nem mellesleg, már negyed órája késik. Még tíz perc van órakezdésig, ezért ara jutottam nem várok tovább, elindulok a terem felé. Próbáltam minél gyorsabban szedni a lábaimat, nem volt szükségem rá, hogy idegenek is velem kezdjenek foglalkozni, mondjuk bárhova beléptem, azonnal összesúgtak az emberek.

- Lilly, Lilly várj meg. - A hang irányába fordultam és meglepődve tapasztaltam, hogy egy kettes szekrény méretű fiú kiabál és fut utánam. -Te vagy Lilly Withlock, ugye? - kérdezte lihegve.

- Am, igen. Benned, kit tisztelhetek?-nyújtottam azonnal a kezem -ahogy tanították-, amitől a fiú szemmel láthatóan megszeppent.

- Az én nevem Kevin Christensen, engem jelöltek ki melléd a hétre. Szólj, ha bármire szükséged van és nyomban elintézem. Erről a srácról előbb jutna eszembe egy focista múlt, minthogy könyvmoly lenne, de a könyvhalmazról a kezében kénytelen vagyok mégis az utóbbit feltételezni. - Gyere induljunk, mert elkésünk és Chambers professzor nem szereti a későket.

Mikor Kevin megfordult beleütközött valamibe, vagy inkább valakibe és a könyvei hangos puffanással értek földet. Egy nagydarab izomagyú állat – az a fajta, akinek a bicepsze nagyobb, mint az IQ-ja - „gázolt át” szerencsétlen Kevinen, majd egy lenéző pillantást vetett rá, amit nem értettem, de kérdezősködni sem volt időm, így gyorsan összeszedtük a könyveket és már rohantunk is a hetvennégyes terem felé.

Szerencsénkre a prof még nem volt bent, ezért gyorsan kerestünk egy szabad helyet a karzaton. Miután a professzor megérkezett gyors névsort olvasott, és mikor az én nevemhez ért, felnézett, majd elmosolyodott. Próbáltam jó mélyre süllyedni a székben, mert rögtön minden szem rám szegeződött. - Nagyszerű, most már csak ez hiányzott.

Az óra végeztével, ahogy csak lehetett rohantam, hogy elérjem a szekrényemet. Szegény Kevin, csak nehezen ért utol. A kinyitott szekrényembe temetkezve imádkoztam, hogy kibírjam ezt a napot. - Kérlek, édes Istenem, csak éljem túl a maradék két órámat.

Becsuktam a szekrényem ajtaját, és nem mással, mint a nagy darab állattal találtam szembe magam, akinek Kevin nekiment. A szekrényeknek dőlve, mellkasa előtt összefont kezekkel mért végig, majd megszólalt. - Ha akarsz, lehetsz az ágyasom. - Szó, ami szó tényleg nem egy IQ fighter a csávó, de pontosan tudom, hogy kell ezekkel bánni.

Kevinhez fordultam, majd átadtam neki az összes nálam lévő cuccot, a nagydarab állatra néztem, felvettem ugyanazt a pózt, mint amiben ő is volt, és lesújtottam, közben végig ugyanazt a bamba arcot felvéve, mint, ami neki is volt ebben a pillanatban.

- De nem akarok. - Visszavettem minden füzetem és könyvem kísérőmtől, kikerültem az újdonsült „rendkívül eszes barátomat” és utamra indultam.

A következő órában – ami mellesleg, nem is egy, hanem rögtön három órát tartott – Kevin arcáról először a döbbenetet lehetett leolvasni, majd a hatalmas vigyorától volt képtelen megszabadulni. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy én az új lány, aki alig látszik ki a földből - mert tény, hogy nem vagyok túl magas -, beszólt a suli ászának.

Egy újabb kis szünet következet, majd végre valahára elérkezett az utolsó óra, ezen már egyedül voltam, mert Kevinnek valami dolga akadt. Nem telt el öt perc az órából és már unatkoztam. Elővettem egy kis cetlit, amire firkálgatni kezdtem, aztán megfordítottam és a tiszta oldalára írtam pár sort:

Unatkozom!!!
Könyörgöm, valaki segítsen!!!
Lilly.

Gondoltam egyet, kivettem a rágómat és a kis cetlit kínlódások árán ugyan, de a székem aljához ragasztottam, hátha válaszol rá valaki. Kicsengettek, majd elfelejtve a székhez ragasztott cetlit hazamentem.

/Második nap/:

Másnap, mikor délelőtt ugyanabba a terembe kezdtem az óra felénél eszembe jutott a kis cetlim. - Még szerencse, hogy ugyanoda ültem, mint tegnap. - Arra gondoltam, talán a takarító megtalálta és kidobta, ám nem így történt.

Óvatosan lenyúltam és megtaláltam a cetlim, vagyis azt hittem az enyém, de ez egy megsárgult papírdarab volt, amire gyöngy betűkkel volt ráírva egy kis szöveg:

Ha figyelsz az órán, máris nem unatkozol.
Egyébként, miben segíthetek, kedves Lilly?
Andrew.