Sziasztok!

Az elkövetkezendőkkel kapcsolatban, mindent leírtam itt: http://carly-quequowle.blogspot.com/

Puszi:)

Carly

Sziasztok!

Jelen pillanatban, a történet folytatása még egy hatalmas kérdőjel számomra is, mivel nem döntöttem el, hogy milyen szándékkal szeretném tovább írni. Több dolog is felvetődött bennem, de még egyik sem kiforrott dolog, mostanság eléggé hangulatember lettem, így nehéz megmondani előre, mit érzek vagy gondolok a történettel kapcsolatban mondjuk öt perc múlva, ezért sem akarok senkit hitegetni. A történet Lillyről mindenképpen folytatódik, de az még kérdéses, hogy a blogon, vagy más kicsit komolyabb értelemben, emiatt is vagyok ennyire döntésképtelen. Előre, ennyit tudok mondani a fejleményekről, de bárhogy is döntök, természetesen rögtön szólok nektek!

Puszi:)

Carly

Fejlemények...nincs több ígérgetés...minden folytatódik a régi kerékvágásban!

Sziasztok!

A nagyon kedves és rendes szomszéd srác odaadta egy időre a gépét, így újra írhatok! Igen, végre megint vannak fejlemények. Van, ami jó, de sajnos akad rossz is:S Gyorsan túl akarok esni rajta, így a rosszal kezdem: A gépem még mindig nem jó, annyi vírust sikerült benyelnie, hogy már bekapcsolni sem lehet, ezért az azon megírt Emlékeimet keresve fél fejezete is odalett, ami miatt nagyon szomorú vagyok:S Most jönnek a jó hírek: Nem mindenre ugyan, de a nagyjára emlékszem belőle, így miután erre a gépre letöltöttem egy szövegszerkesztőt, azonnal neki is látok újra begépelni, plusz rengeteg ötletem van Reménytelen szerelemhez, ezért annak is nekiugrom:) Valószínűleg nagyon sokan elpártoltatok tőlem, amit rettentően sajnálok, de az élemet kissé felfordult az elmúlt fél évben. Olyan dolgok történtek, Amire egyáltalán nem számítottam, és az is megfordult a fejemben abbahagyom az egészet, aztán mikor újra minden a helyére került visszatérek, de szeretném hinni, lesztek olyan megértőek velem, hogy elnézitek nekem az összes botlásomat, hiszen én is csak emberből vagyok.

Puszi:)
Carly

UI: Ezentúl megpróbálok, minden határidő betartani!

Hírek II.

Sziasztok!

Újra itt vagyok(bár, megint csak félig)! Majdnem egy hét kihagyás után húgom barátja, volt olyan kedves és kölcsönadta két hétre a laptopját:) Sajnos az én gépemet teljesen újra kell telepíteni, amit ma fognak megtenni, viszont előtte még, amit eddig begépeltem le kell valahogy varázsolnom a gépről. Az a szerencse, hogy Emlékeimet keresve fele már megvan, sőt Que Quowle fel is. Egyedül Reménytelen szerelmet kell elkezdenem megírni. Utána kérdezek, mert nem igazán ismerem ezt a gépet, de ha nincs rajta normális szövegszerkesztő kell leszednem egyet, remélem a masina tulajdonosa megengedi nekem:)

Puszi:)
Carly

UI: Ma utána érdeklődöm mindennek, és a jövőhétre mindenből megpróbálok új fejezetet hozni!

Hírek

Sziasztok!

Bea vagyok, Carly bétája. Carly nagyon sajnálja, de akadt nála egy kis technikai probléma, konkrétan a gépe vírusos lett, és még bekapcsolni sem lehet azt a fránya masinát. Ennek következtében a beígért frissítések elmaradnak, de amint rendbe jön a gépe, hozni is fogja az új fejezeteket!
Reméljük, hamarosan visszatér közénk, és újra olvashatunk. :D
Bocsánat még egyszer, és kérlek, legyetek türelemmel.

Üdv mindenkinek: bea

5. fejezet: Egy ismeretlen betoppanása

Sziasztok!

Megérkezett az új fejezet! Tudom, hogy nagyon sokat kellett rá várni, sajnálom:$ Ahogy az előző bejegyzésemben írtam, ez a történet hosszabb lesz történet, mint eredetileg akartam, ám annyira mégsem, hogy hónapokig tartson, ezért úgy döntöttem ezentúl kéthetente lesz belőle friss. Igyekeztem mozgalmas fejezetet írni, remélem tetszeni fog Nektek!

Puszi:)
Carly

UI: Bocsánat a függővégért!!!!:$


Kevinnel már hazafelé tartottunk, de én még mindig képtelen voltam elhinni, amit fél órája láttam. - Akkor, én most egy kétszáz éves fiúval beszélgetek? De hogy? Ezt nem értem. - Bámultam az utat.

- Igazából kétszázhuszonhárom, mivel Andrew 1810-ben élt és, ha azt vesszük, három év így is van köztetek. Arról pedig jelenleg még csak halvány fogalmam sincs, hogy történhetett meg, de szerintem jobb lenne, ha minél előbb abbahagynád a dolgot. - Azonnal kitisztult minden és Kevinre kaptam pillantásom.

- Miért mondod ezt? Abból nem lehet semmi gond, ha levelezünk. - Vontam meg nemtörődömve vállamat. Közben hazaértünk, illetve hozzánk, mert volt még mit átbeszélnünk, plusz Kevin utána akart nézni pár dolognak az interneten, ami náluk nem menne olyan egyszerűen, főleg az apja miatt. - Bejössz? Nyugi senki sincs itthon - az órámra pillantottam -, apa még körülbelül három órát az irodájában lesz, anya pedig biztos valami nagyon fontos dolgot intéz éppen a barátnőivel. – Ezen legfőképp a családi vagyon elherdálását értettem, mivel édesanyám képes volt megvenni olyan dolgokat is, amire az életben soha sem lesz szüksége. - Kevin végül némi hezitálás utána, de beleegyzett. - Üdv Fred, ő itt Kevin, Kevin ő itt Fred a lakájunk, de nekem inkább olyan, mint egy nagybácsi – mosolyogtam az említettre.

- Igen ismerem az urat, a Christensen klán tagja. - Tisztában voltam vele, hogy ebben a városban sok a nemesi család, abban viszont nem voltam biztos, hogy Kevinék is beletartoznak, mivel nagy szeretettel vették szájukra őket más család sarjai, főleg mióta kiderült Christensenék egyik leszármazottja a saját neméhez vonzódik. Még valamikor a nyáron, engem is megkérdeztek a velem egykorú srácok, hogy mit gondolok erről, de már akkor sem zavart a dolog. Soha sem értettem, miért jó az embereknek, ha mások magánéletét tárgyalják ki, aztán az utóbbi időben rájöttem, talán azért, mert addig sem kell a sajátjukkal foglalkozniuk.

Bementünk a konyhába, majd készítettem magunknak jó pár szendvicset és elindultunk a szobám felé, de pechünkre pont belebotlottunk a szakácsnőnkbe. Elsa sohasem szerette, ha csak pár falatot ettem, mert szerinte az nem rendes evés.

- Remélem, csak viccel a kisasszony – nézett rám a lehető legcsúnyábban -, ha várnak fél órát, összeütök valami sokkal táplálóbbat és ízletesebbet.

- Elsa, jóformán te neveltél fel, már vagy ezerszer elmondtam, hogy nem kisasszony, hanem Lilly vagyok, és könyörgöm tegezz végre. Köszönjük a hízelgő ajánlatot, de megbeszélni valónk van, így ehhez a szendvics is elég lesz – ekkor megnyugtatás kép eszembe jutott valami -, viszont ha Kevin belemegy, a héten, valamelyik nap nálunk vacsorázhatna. Mit szólsz? - Fordultam a szóban forgó személy felé.

- Nagyon szívesen! - Azt hiszem valahol mélyen tudta, ha most nemet mondd sohasem szabadulunk.

- Látod, így már minden oké, Kevin elfogadta a meghívást, ezért egyik este megkóstolhatja csodás főztödet. Egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam egykori dajkám arcára, aki erre mosollyal válaszolt, így probléma megoldva.
Felmentünk a szobámba és Kevin, amint átlépte a küszöböt, meg is torpant. Letettem az asztalra a tálcát, de Kevin még mindig ugyanott állt, ezért kénytelen voltam én kivenni a kezében lévő üdítőket.

- Azta, nem is mondtad, hogy táncos vagy - mondta, miközben végre beljebb merészkedett és jól szemügyre vette a kiakasztott vagy éppen felragasztott képeimet.

- Mert nem is vagyok – ültem le a kézi faragású ágyamra, hatalmasat sóhajtva -, na jó, ez így nem igaz, ugyanis tényleg tanultam táncolni és eredetileg ezt is szerettem volna tanulni, de sajnos nem lehet.

- Miért, hiszen ez a te életed, azt csinálsz és azt tanulsz, amit akarsz nem?

- Hidd el ezen az állásponton vagyok én is, de szeretnéd hallani, mit gondolnak erről a szüleim, főleg apám? - Néztem rá csípőre tett kézzel. - „Kislányom, miért akarnál ilyen ócska és felesleges foglalkozást, mikor a Withlock név kötelez?” - Vágódtam az ágyra.

- Na végre – Hirtelen a könyökömre támaszkodtam. -, akkor úgy tűnik, ez egy igen népszerű közmondás errefelé, mivel az apám engem is folyton ezzel fáraszt: „ Fiam, a Christensen név kötelez” - gesztikulált úgy, ahogy az egyik kerti partin láttam valakit, amiből arra következtettem, így visszatekintve nem lehetett más csak Kevin édesapja. - Úgyhogy sajnálom, de ezen kínokkal valószínűleg osztoznod kell velünk, szegény nemesi származású gyerekekkel. - Nevette el magát a végén.

- Nem gond, azt hiszem túl fogom élni valahogy. Szerintem össze kéne hoznunk egy gyűlést az összes ilyen csemetének, és jól kicikizni a szüleinket, biztos vagyok benne, hogy ott lenne röhögés. Azt hiszem, fel is teszem valamelyik közösségi oldalamra a meghívást. - Leugrottam az ágyról, mire karon ragadott, amitől újra visszahuppantam fekhelyemre.

- Álljon csak meg a kisasszony, nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen elterelheti a szót egy nagyon fontos dologról. Szóval, hogy döntöttél? Abba hagyod a levelezést Andrew-val, vagy tovább folytatod, bár meglátásom szerint, akkor a legtisztább az, ha leírod neki szépen az igazat. - Fújtatva ismét az ágyra vágódtam.

- Azt nehezebb lesz, mint feltalálni egy merőben új dolgot. Mi lenne, ha egyszerűen tovább leveleznék vele, egy idő után úgyis elfelejti majd a dolgot, és nem jön több iromány tőle. Mit szólsz?

- Ha tényleg érdekel a véleményem, szerintem a tűzzel játszol. - Feküdt le mellém.

- Ezt miből gondolod? - Hajlítottam be a kezem, majd rátámaszkodtam, miközben összeráncolt homlokkal vártam a választ.

- Tegyük fel, tovább leveleztek és ez egy idő után már odáig fajul, hogy elmesélitek egymásnak legbensőbb titkaitokat, majd talán egymásba is szerettek. Lilly, gondolj bele, kétszáz év választ el egymástól titeket, ennek csak szenvedés lehet a vége, bármelyik oldalt is nézzük. - Nézett a szemembe Kevin, olyan komolysággal, amilyet mióta ismerem nem láttam még.

- Pff...ez hülyeség – feküdtem vissza immáron harmadszorra az ágyra -, értelmes felnőtt – oldalra pillantottam, ahol is Kevin grimaszával találtam szemben magam -, jól van na, vagyis majdnem felnőtt ember vagyok, aki teljesen tisztában van azzal, milyen határokig mehet el ebben a dologban. - Hogy ne kelljen többet erről beszélgetnünk, gyors témaváltásra volt szükség. - Amondó vagyok, hogy együnk, mert nem tudom, hogy vagy vele, de nekem majd kilyukad a gyomrom.

Miután hatalmas nevetések közepette befaltuk a szendvicsek felét, Kevin hevesen érdeklődni kezdett a még el sem kezdődő tánckarrierem iránt, ezért félórányi unszolás után lementünk a nappaliba, ahol anya a rólam készült felvételeket tartja. Lekucorodtunk a kanapé egyik sarkába, majd elindítottam a lejátszót. A felvétel, amit néztünk az előző sulimban készült, nagyjából három éve. Kevin szorosan magához húzott - Gyönyörűen táncolsz, nem is értem édesapád miért van ennyire ellene. -, majd megsimogatta a hátam. Ha valaki kívülről nézne minket, azt hihetné, hogy egy pár vagyunk, de mindketten tudtuk, ez egy baráti simogatás volt. Az is tény, hogy Kevin nagyon jó pasi, de ha nem is lenne meleg, akkor sem érdekelne, úgy mint egy férfi, hiszen nekem merőben más fiúk az eseteim. Milyen szerencsés lehetett az a lány, akit mondjuk Andrew vehetett el. Kezdtem sajnálni, hogy nem abba a korba születtem.

Ajtócsapódás ébresztett fel merengésemből. Anya az, fura nem is hallottam, hogy megállt a feljárón. - Helló, fiatalok! - köszönt ránk, mire Kevin és én egyszerre ugrottunk fel, úgy mintha valami rosszban sántikálnánk.

- Szia, anya! Ő itt Kevin, szerintem ismered a szüleit. - Anya nem szerette, ha fiút hozok a házba, még akkor sem, ha az illető nem más, mint egy sima barát. Olyan furcsa arckifejezéssel mérte végig Kevint, hogy azt hittem itt helyben leharapja a fejét. Ehelyett, viszont olyas valami történt, amire egyáltalán nem számítottam.

- Üdvözöllek otthonunkban! Örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott anya, majd kezet nyújtott -, édesanyáddal egy nőegyletbe járunk. Maradj, ameddig csak szeretnél. - Azt hiszem, anyámnak teljesen elment az esze, ő nem ilyen szokott lenni, vagy csak készül valamire? Fogalmam sem volt, mit tegyek, anya nem szokott ilyen kedves lenni a közelemben lévő fiúkkal, biztos vagyok benne, hogy valamit forgat a fejében.

- Köszönöm, Mrs. Withlock, de mennem kell, mert rengeteg a dolgom. - Igyekeztem Kevinnel a kijárat felé, mikor édesanyám újból megszólalt.

- Várj, ha most nem tudsz maradni, akkor had hívjalak meg a hétvégére vacsorára. Szeretném jobban megismerni a lányom gardedámját, és egyben jó barátját. - Kevin már nyitotta volna száját a nemre, mire megböktem, hogy egyezzen bele, különben még órákig hallgathatjuk a csacsogását.

- Rendben, legyen szíves Lillyvel megüzenni, mikor és milyen időpontra jöjjek, és ígérem, itt leszek. - Anya beleegyezően bólintott, majd besietett a konyhába, gondolom azért, hogy megbeszélje Elsával a hétvégi menüt, bár még mindig furcsának találtam ezt a hirtelen érdeklődést. Jobb lesz, ha kiderítem, mi ezzel az egésszel a célja, mert nem akarom elveszíteni Kevin barátságát. Szeretem az édesanyámat, de sajnos tud rettentő rosszmájú is lenni, ha a rangokról vagy éppen egy családról van szó.

- Sajnálom, sajnálom...nem kell eljönnöd, majd azt mondom neki, hogy valami közbejött, és ezért nem tudtál eljönni.

- Nem kell, szívesen eljövök, ahogy édesanyádat elnézem, végleg kipécézett magának, és nagy show-ra készül, egész kíváncsivá tett. Tudod, mióta kiderült, hogy meleg vagyok, sokkal könnyebben átlátok az embereken. Anyád azt hiszi, nyeregben van, de sajnos lebecsüli az ellenfelét. - Tetszett, ahogy Kevin a dolgokhoz áll. - Viszont most megyek, mert anyám megöl. Holnap találkozunk a suliban. Gondold át, amiről fent – pillantott az emelet irányába – beszélgettünk. Szerintem ne folytasd ezt a játékot, mert könnyen belebukhatsz. - Nyomott egy puszit az arcomra, aztán már be is szállt az autójába.

Felmentem a szobámba, hogy tanuljak, de nem hagyott nyugodni az, amit Kevin mondott, ahogy a táskámban heverő levél sem. Hallgassak Kevinre, vagy folytassam tovább? Elővettem a fecnit, amire Andrew írt, majd mellé tettem a sajátomat is, amin még nem volt írás. Abból nem lehet gond, ha megírok egy választ, reggel pedig eldöntöm, hogy viszem vagy sem a suliba. Kikotortam a legszebben fogó tollamat, és elkezdtem gyöngybetűkkel írni.

Kedves Andrew!

Természetesen nem veszem tolakodásnak,
hiszen te elárultad, ezért úgy illendő,
hogy én is ezt tegyem.
A nevem...

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha valamelyik rokonomat ismerte? Mégsem mondhatom meg az igazi nevemet, kell egy másik név. Bevillant, hogy még régebben láttam itthon néhány cselédkönyvet, ha jól emlékszem Elsa leszármazottjaié volt, amiben minden a városban takarítónőként, dajkaként és szakácsként dolgozó asszony neve szerepelt. Talán, ha nagyon szépen megkérem Elsát, belepillanthatok valamelyikbe, hogy kölcsönvehessek egy nevet. Lerohantam a lépcsőn egyenesen a konyhába, szerencsémre Elsa éppen a vacsorát főzte. Leültem a pulthoz, majd kitartóan szuggerálni kezdtem. Kiskoromban, mikor nagyon szerettem volna valamit, de anyuék nem engedték meg, ezzel simán rá tudtam venni Elsát, hogy segítsen. Mikor már végképp nem bírta tovább, megfordult.

- Lilly, tizenhét éves vagy. Kétlem, hogy akadna még olyan dolog, amit megtiltanak neked a szüleid.

- Most kivételesen nem ezért jöttem, tényleg van valami, amiben segítened kéne, de anyáéknak az égvilágon semmi köze hozzá. Emlékszem régebben meséltél az őseidről, és arról, hogy volt ez a kis könyvük – mutattam a kezemmel, és próbáltam nagyon esetlennek tűnni.

- A cselédkönyvre gondolsz? - Azonnal bólogatni kezdtem. - Minek az neked?

- Igazából egy kiselőadáshoz kellene, mert az egyik prof azt találta ki, hogy ez legyen a zh témánk. Régmúlt emberek történetei, ez lesz a címe. - Igyekeztem minél hitelesebben előadni a dolgot, nehogy gyanút fogjon, mert sehogy sem lennék képes kimagyarázni, miért hiszem azt, hogy egy kétszáz éve élt fiúval beszélgetek. Szerencsémre a tervem bevált. Elkísértem Elsát a szobájába, ami tele volt régi fényképekkel. Az ágya mellett volt egy helyes kis szekrény, amihez külön kulcs is dukált, mert nem szerette, ha az emlékei között kutakodnak, kivéve persze őt. Kis idő múlva az ágyra tett egy dobozt, amit mikor felnyitott, megpillantottam benne a mára már elsárgult, néhol szétszakadt vagy éppen szétesett kis könyvecskéket. Elkezdtük őket nézegetni, Elsának mindről volt egy kis története, amiket ugyanúgy, ahogy kiskoromban, most is szívesen hallgattam. Kettőt meg is kaptam közülük pár napra, hogy tanulmányozhassam a nem létező zh-ra.

Visszamentem a szobámba, leültem az ágyamra, majd elkezdtem őket nagyon óvatosan lapozgatni. Volt egy-kettő, ahol vezeték név nem, csak a keresztnév volt feltüntetve. Akkoriban a szegény emberek között, anyáról leányra vagy apáról fiúra szálltak a cselédkönyvek, így volt olyan, amit három generáción keresztül használt egy család. Csupán egy olyan volt, amin megakadt a szemem: Margaret Lockwood. Ez tökéletes lesz keresztnévnek, ráadásul sohasem dolgozott az iskolában, vagy más nemesi családnál. Visszaültem az asztalhoz, hogy folytassam a levelet, de az előbb annyira siettem megoldást találni a név problémára, hogy észre sem vettem, összemaszatoltam a papírt. Kénytelen voltam egy újat elővenni, majd mindent újra leírni.

Kedves Andrew!

Természetesen nem veszem tolakodásnak,
hiszen te elárultad, ezért úgy illendő,
hogy én is ezt tegyem.
A nevem Lilly Lockwood.
Csak nemrég költöztem ide a nagynénémékhez,
mert a szüleim egy betegségben meghaltak.
A nagynénémet Margaret Lockwoodnak hívják,
nem hinném, hogy ismered.

Lilly.

Rendben, ezzel is megvagyok – közben Elsa kopogtatott, hogy kész a vacsora és anyáék már várnak -, az asztalon hagytam a cetlit, majd reggel eldöntöm, mi legyen a sorsa. Normál tempóban baktattam le a lépcsőn, majd az étkező felé vettem az irányt. A kaja természetesen isteni volt, mint mindig, és apa, meg anya ugyanúgy elbeszéltek egymás mellett, ahogy szoktak, én végig azon gondolkoztam, hogy mit tegyek. Olyan könnyű lenne a táskámba rakni azt a kis papírdarabot, és holnap csak felragasztani az asztal aljára, de mi van, ha Kevinnek mégis igaza lesz, és ezzel olyan zuhatagot indítok el, amit már nem tudok megállítani? Mikor végeztünk a vacsorával, anyával megbeszéltük, mikorra hívjam Kevint a vacsorára. Tényleg még ez is itt van, na mindegy, remélem nem akarja őt is elmarni mellőlem. Lusta voltam bepakolni a táskámba, ezért azt reggelre hagytam, úgyis lesz elég időm rá. Egész éjjel csak forgolódtam, miközben végig azon agyaltam, mi lenne a leghelyesebb. Mint kiderült, az egész éjjeli forgolódás nem bizonyult annak, mert reggel irtó későn keltem, még reggelizni sem volt időm, pedig Elsa a kedvencemet csinálta, juharszirupos palacsinta és egy kis csokiöntet. Átkoztam magam, amiért nem pakoltam be este, ezért mindent, ami az asztalomon volt csak belesöpörtem a táskámba, felvettem, majd még a laptopomat is kezembe véve elindultam suliba. A mai nap biztosan nem volt az enyém, mert a busz is késve érkezett, így öt perccel órakezdés előtt sikerült csak beérnem, és mint kiderült nem én voltam az egyetlen, aki késve jött, hanem Kevin is, egy hatalmas monoklival a szeme alatt. Kíváncsi voltam, hogy mi történt, de nem ült mellém, hanem az egyik nem túl feltűnő sarokba kucorodott. Óra után, azért kiderítem, mi is történt valójában.

A nagy sietségben nem találtam semmit, egy dolgot kivéve, a levelet. Valószínűleg akkor került a táskámba, mikor lesöpörtem az asztalomat. Nem elég, hogy elkéstem, még az órára sem tudtam odafigyelni rendesen, mert hol felfelé bámultam Kevinre, hol a papíron járt az eszem. Mikor kicsengettek összepakoltam az összes cuccom, majd Kevin után indultam és reflexszerűen ragasztottam oda a papírt az asztal aljára, így probléma megoldva, a levelezés folytatódik tovább.

Szabályosan loholtam Kevin után, amikor végre utolértem, nagyon morcosnak tűnt, főleg mikor meglátta Dave-et és a bandáját, akik jóízűen röhögtek. - Mi a baj? - érdeklődtem, miközben ő a szekrényébe pakolt. Nem lettem volna szívesen a szekrénye és a cuccai helyében, ahogy dobálta őket.

- Semmi. - Durcáskodott tovább, majd mikor Dave és csapata ismét hangosan felnevetett, hatalmasat fújtatott, aztán bevágta a szekrényajtaját.

Éppen elindult volna valamerre, mikor karon ragadtam. - Gyere! - Húztam magam után, egészen a focipálya lelátója alá. - Áruld már el, mi a baj! Miért ékeskedik a szemed alatt az a nagy lila folt?

- Csak...hülye vagyok, oké? Tegnap, mikor hazafelé mentem, az autóval megálltam a benzinkútnál, éppen tankolni akartam. Hirtelen sötétség lett, és betuszkoltak egy autóba. Körülbelül negyed órás autókázás után megálltunk, akik az autóba löktek, egy szót sem szóltak egész idő alatt. Kiráncigáltak, aztán elkezdtek ütni-verni. - Kevin felhúzta a pólóját, és megdöbbentett, amit láttam. Nem csak a szeme volt lila, hanem az egész felsőteste. Tisztán meg lehetett különböztetni azokat a helyeket, ahol belerúgtak vagy éppen ököllel ütötték meg. - Mikor azt hitték, hogy már nem vagyok magamnál, az egyikük megszólalt. Természetesen Dave volt az, amiatt is akadtam ki bent.

- Mit mondott? - kérdeztem most már dühösen, mert a döbbenet rég tovaszállt.

- "Ezt érdemled, amiért nem a lányokra, hanem a fiúkra gerjedsz, te kis buzi." Aztán még egy utolsót belém rúgott. - Olyan düh fogott el, amilyet még soha nem éreztem. Elindultam vissza a sulihoz, de Kevin megállított. - Hova mész, mit akarsz tenni?

- Ezt nem hagyhatjuk annyiban, nézz magadra. Csoda, hogy még tudsz járni és beszélni. - Próbáltam leszedni magamról Kevin ujjait, de mint kiderült, ez nem éppen egyszerű dolog.

- Nem kell semmit tennünk, hidd el jobb, ha hagyod az egészet. Semmi szükség arra, hogy te is úgy járj, mint én. Rendben? - Nem tetszett a dolog, de kénytelen voltam beleegyezni. - Hogy döntöttél Andrew-val kapcsolatban, folytatod a levelezést?

Csak egy pillanatnyi elmezavar volt, és máris nem az igazat mondtam. - Nem, jól átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, befejezem. Igazad volt, minek bonyolítsam még tovább az egészet? - Nem akartam hazudni, de ha mégis Kevinnek lesz igaza, remélhetőleg, ki tudok mászni belőle valahogy. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, holmi érzelmes levelek miatt nem fogok beleszeretni egy fiúba. - Most jut eszembe, anya azt üzeni, hogy szombat este hétre várunk vacsorára.

Miután mindent megbeszéltünk a vacsorával kapcsolatban, ő is, és én is mentünk a saját óráinkra. Reménykedtem benne, hogy Andrew-tól még ma kapok választ, de sajnos nem így történt, sőt a következő pár napban sem adott semmilyen életjelet magáról. Kezdtem aggódni. Szombat reggel anyát már lelőni sem lehetett, az ágyból kirángatva, még valami új ruhát vásárolni is elvitt. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, hiszen csak az egyik barátom jön át vacsorára. Ő valami bordót akart rám aggatni, viszont már csak dacból is egy fekete kosztümöt választottam magamnak. Délután sikerült még pár percet beszélnem telefonon Kevinnel, és mint kiderült, az ő szülei is rendkívül izgatottak a mai vacsora miatt. Egyikünk sem tudta, mire ez a nagy készülődés.

Este hét óra gyorsabban eljött, mint gondoltam. Tudom, hogy nem volt éppen hozzáillő, de csak egy sima kontyba fogtam a hajam és szolid sminket dobta fel. Anya pontosan hat óra előtt öt perccel szólt, hogy menjek le fogadni a vendégüket. Szerencsére Kevin pontos volt, bár nem jött egyedül. Nagy meglepetésemre, a szülei is vele tartottak, mint kiderült anyám és Kevin szülei a hátunk mögött szervezték le a vacsorát.

Először teljesen lefagyva álltam az ajtóban, majd egy erőltetett mosollyal az arcomon beinvitáltam őket. - Te tudtál erről? - Böktem oldalba Kevint.

- Úgy nézek ki? - válaszolta suttogva, majd mindannyian helyet foglaltunk az asztalnál.

Az előétel jó kedvben telt, ám anyám a főfogásnál kapva kapott az alkalmon, hogy elhintsen dolgokat. - Amaree, mesélted már a fiadnak, hogy eredetileg őt és a lányomat egymásnak szántuk? – Kevinnel összenéztünk, mert ez számunkra egy új információ volt, de anyám most sem hazudtolta meg magát, mert folytatta. - De, ha jól tudom, Kevin közben felvállalta, hogy meleg ugye? - Ez volt az a pillanat, amikor az összes számban lévő ásványvíz először a poharamban, majd rajtam landolt, mivel sikerült visszaköpnöm. Iszonyatosan sajnáltam Kevint és a szüleit is, mert anyámból mindent kinéztem, kivéve, ezt az egyet.

- Anya! - Kiabáltam rá.

- Miért, talán nem? Hiszen nyílt titok - mondta, közben pedig ugyanúgy majszolgatta tovább az előtte lévő sült húst, mintha csak azt kérdezte volna, milyen az idő odakint.

Én és apám sűrű bocsánatkérések közepette, kísértük ki Christensenéket. Kevin elég jól vette a dolgot - mielőtt kilépett az ajtón, puszit nyomot az arcomra, majd annyit súgott a fülembe „Később hívlak” -, nem úgy mint a szülei.

Kevin ahogy ígérte, nem sokkal később hívott is, miközben apám odalent kiabált anyámmal, amiért ezt tette velük. - Nem semmi egy anyád van, mondták már?

- Tudom és sajnálom! Ha ezt előre tudtam volna, biztos megakadályozom valahogy a dolgot. Igazából szerintem már jó dolgában azt sem tudja mit kezdjen magával, ezért mar bele mindenkibe. Egyébként, te tudtál erről az összeboronálós dologról? - kérdeztem, mialatt elkezdtem tekergetni a hajam.

- Régebben említették a szüleim, de arról sohasem beszéltek, hogy ki a kiszemelt áldozat, igaz most már nem is fontos. Oké, nem azt mondom, mert helyes csajszi vagy, de mint tudjuk nem az esetem – nevette el magát.

Beszélgettünk még egy kis ideig, majd miután elköszöntünk, alvás helyett, azon kezdtem el gondolkozni, ha a mi időnkben ilyen az arisztokrácia, akkor milyen lehetett Andrew idejében?

Hétfőn új erőre kapva mentem iskolába, nem elég, hogy idejében sikerült felkelnem, még a suliból sem késtem el. Az első óra fizika volt, ami nem különösebben keltette fel érdeklődésemet, ezért benyúltam a pad alá, és nagyon megörültem, mikor kitapintottam egy papírdarab szélét.

Kedves Lilly!

Sajnálom, hogy csak most válaszolok,
de gondok voltak otthon,
emiatt pár napot hiányoztam az egyetemről.
Igazad van, tényleg nem ismerek ilyen nevű asszonyt.
Hogy telt a hétvégéd?

Andrew

Ez a levél olyan furcsa volt, mintha valami bántaná.

A levelek egyre csak íródtak, én elmeséltem neki, mi volt a vacsorán, persze úgy írtam le neki a sztorit, mintha valakitől hallottam volna, míg ő leírta, miért is kellett hiányozni pár napot. Mint kiderült, az iszákos apja, valami balhét csinált és lecsukták, emiatt Andrew-nak dolgozni kellett pár napot, hogy kihozhassa. Egy idő után eljutottunk arra pontra, mikor már mindent elmesélünk egymásnak. Nem csak azt, hogy mi történt velünk aznap, hanem az érzéseinket is, amitől majd' kibújtam a bőrömből. Mindeközben bűntudatom is volt, hiszen jó néhány hét elteltével sem mondtam el Kevinnek, hogy még mindig levelezek Andrew-val. Titokban, sokszor átjártam a Harvard házba, ahol összebarátkoztam Isaackel, aki még többet mesélt nekem a családról és az inaséletről. Szégyelltem még magamnak is bevallani, de Kevinnek igaza volt, bármennyire is nem akartam belehabarodtam Andrew-ba. Fogalmam sincs, hogy a személyiségébe, vagy a nekem írt versekbe, de tagadhatatlan volt, hogy fülig szerelmes vagyok.

Egyik nap, ismét a Harvard házban voltam – ahol a legtöbb időt, természetesen Andrew képének nézegetésével töltöttem, és rengeteg tea ivással -, hangokat hallottam. Az egyiket felismertem Isaack volt az, viszont a másik teljesen ismeretlen volt, aztán a hang forrása hirtelen megjelent a lépcső aljában. Először azt hittem csak álmodom, de mikor rám nézett, én pedig a képre pillantottam, a teáscsésze a benne lévő gőzölgő teával a lépcsőre zuhant. - Andrew?

A frissről!

Sziasztok!

Végre sikerült befejeznem az 5. fejezetet, amit már el is küldtem bétámnak. Holnap kijavítja, és amit megkaptam rögtön fel is teszem. Történik, majd pár érdekes dolog benne, de ezek mind ahhoz kellenek, hogy folytatni tudjam a történetet (amit eredetileg maximum 6 - 7 fejezetesre terveztem). Egy biztos, nagyon kíváncsi leszek a véleményetekre, a fejezet végén!!!

Puszi:)
Carly

:D

Sziasztok!

Jó híreket hoztam:) Holnaptól a húgom nem lesz itthon két teljes napig, ezért betudom gépelni az új fejezetet. Bétámmal átbeszéltük a dolgokat, és rengeteg új ötlet született a folytatással kapcsolatban. Lesz egy - két meglepetés is, aminek reményeim szerint nagyon fogtok örülni:) Sajnos az utóbbi időben nem sokat tudtam foglalkozni a blogokkal, ami miatt tényleg nagyon szégyellem magam:$ Mostantól kezdve igyekszem, minél több időt szentelni az összes történetemnek:)

Puszi:)
Carly

Minden Kedves Olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!!

Puszi:)
Carly

Sziasztok!

A friss ezen a héten elmarad, viszont jövőhét szombatra és vasárnapra meghozom az összes történetemből a következő fejezetet!

A mai bejegyzés nem is a fentiek miatt volt lényeges volt, hanem, hogy figyelmetekbe ajánljam Bea új történetét, melynek címe: Örökség /ha a címre kattintotok eljuthattok az oldalra, szerintem érdemes elolvasni/.

Puszi:)
Carly

Sziasztok!

A frissekkel kapcsolatok híreket a Főblogomon, azaz a http://carly-quequowle.blogspot.com/ találhatjátok!!!

Puszi:)
Carly

Hírek a frissről!

Sziasztok!

Iszonyatosan szégyellem magam, hogy ehhez a történetemhez nem sikerült friss fejezettel jönnöm, de nagyon sok dolgom volt:$ Igyekszem, minél hamarabb új fejezettel jelentkezni! A folytatás nagy vonalakban már megvan:) Plusz egy jó hír a történet kedvelőinek, bétám unszolására nem csak 9-10 fejezetes lesz a sztori, hanem próbálok egyre több érdekes dolgot kitalálni számotokra. Remélem sikerül:) Még egyszer kérlek, ne haragudjatok rám, amiért lassabban jön az új fejezet erre a blogra, mint azt már megszoktátok:$

Puszi:)
Carly

Sziasztok!

Friss, valamikor a héten várható. Sajnálom a késést!!!

Puszi:)
Carly

Reklám:)

Sziasztok!

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a következő oldalt. A történet szerzője Bea, szerintem a sztori nagyon jó, de erről csak akkor győződhettek meg, ha benéztek:) Remélem minél többen ellátogattok az oldalra. A blog linkje: http://sarkanyokvolgye.blogspot.com/
Jó olvasást hozzá! Kérlek titeket, ha arra jártok írjatok Beának pár szót vagy sort:) Köszönöm szépen!!!

Puszi:)
Carly

Hellóka:'(

A tegnapelőtti bejegyzésemben azt írtam, hogy hétvégente lesz friss:'( Ezt bárhogy szeretném nem fog összejönni, ezért maradok a szerdai frissítéseknél vagy max. péntekieknél. Ma sajnos egyikből sem lesz új feji, legfeljebb QQ-ból abból is csak vasárnap, de még ez sem biztos. Mostanság egyszerűen nem vagyok képes utolérni magam, pedig nagyon igyekszem, de nem megy:'( Ez nagyon kiakaszt, hiszen annyi ötletem lenne:S Szóval lényeg, a friss fejezeteket legkésőbb jövőhéten tudom hozni:( Kérlek titeket, tartsatok ki még egy kicsit mellettem, mert ígérem nem bánjátok meg:)

Puszi:)
Carly

PS: Még valami!!! Ek-nál a friss egyszerre két fejezet lesz. Két-két szemszöggel, azért választottam ezt a megoldást, mert a történet egyik mérföldkövéhez érünk, de többet nem árulok el:P

Hellóka ismét!

A tegnap bejegyzésemben megírtam, hogy társultam egy történet erejéig Szozsa914 alias Zsani-val. Most megérkezett az első fejezet, ami kissé hosszúra sikeredett, de remélem ezt elnézitek nekünk:P A történet címe Twin Light - Iker Fény és itt találhatjátok: http://twinlight-ikerfeny.blogspot.com/ . Remélem, minél többen benéztek, majd hozzánk!!!

Puszi:)
Carly

Sziasztok!

Ez még nem friss, de arról is esik, majd a bejegyzésben és még valami ezt a kis szösszenetemet minden blogomra felteszem, mert sajnos csak nagyjából tudom, ki melyiket olvassa. Szóval a helyzet a következő, társultam egy történet erejéig Szozsa914 alias Zsanival, ezt szeretném ezúton is kicsit reklámozni.
A történetet nagyrészt nektek hoztuk létre kisebb részt pedig a saját szórakoztatásunkra. A történet, nem más, mint a Cullen család örök érvényű legendájának egy általunk kigondolt folytatása. Ha nem gond, most nem részletezném a sztorit, annyi biztos, hogy nem olyan folytatásra számíthattok, mint amilyet elképzeltetek. Ezen a linken találjátok meg a blogot http://twinlight-ikerfeny.blogspot.com/ , melynek címe Twin Light - Iker Fény. Az első fejezet, pedig holnapra várható!!!

A fejezetekben rengeteg munka van, így remélem aki olvassa megtisztel minket azzal, hogy ha csak egy szó is az, de megírja a véleményét. Viszont, ha valaki kényszert érez egy kisebb regény megírására kommentként, egyáltalán nem fogunk megsértődni:P

Annyit elárulok még a történettel kapcsolatban, hogy két szemszögből olvashatjátok majd. Az egyiket Szozsa írja majd, a másikat pedig én.

Most pedig jöjjön a többi történetemmel kapcsolatos új dolog:

Nagyon jól tudjátok, hogy ezzel a társulással, már a negyedik történetembe kezdtem bele /bár az elején azt hittem az első sem fog sikerülni/, ezért a úgy döntöttem, hogy a három történet friss időpontjait átteszem hétvégére. Szóval, ezentúl hétvégente kaptok frisst: Que quowle-ból, Emlékeimet keresve és Reménytelen szerelemből.
Már régóta tervezem, hogy bevezetem ezt a rendszert, mert így a legjobb mindenkinek. Nektek, bétámnak és nekem is.

Puszi:)
Carly

PS: A friss mindegyik blogra vasárnap kerül fel!!!

Fejléc:D

Sziasztok!

Ahogy látjátok itt is lett fejlécem:) Imádom, köszönet érte bétámnak Beának. Teljes mértékben tükrözi a történetet:D Remélem nektek is annyira tetszik, majd mint nekem.

Puszi:)
Carly

4. fejezet : A Harvard család titkai

Én azt hittem, az egész ház egy nagy múzeum, de mint kiderült, ami régen cselédlak volt, abban most a család utolsó lakájának unokája él. Ő vigyáz az összes értékre, és vele él egy vizsla is, kutyaévben, annyi idős lehet, mint a férfi. Ha tippelnem kéne, az idős urat nagyjából hatvanöt évesnek mondanám. Az úr nagyon kedves volt, mert annak ellenére is beengedett minket, hogy a múzeum éppen zárva volt. Még teával is megkínált, amit persze elfogadtunk.

- Miből gondolod, hogy itt az összes kérdésemre meglelem a választ? - Böktem oldalba Kevint.

- Tudod, ki alapította a Harvardot? - kérdezett vissza, miközben a ház valamikori szalonjában sétáltunk.

- Persze, Jonathan Harvard. - Ebben a városban ezt mindenki tudja.

- Pontosan, és mit tudsz még a családról? - Érdeklődött azonnal tovább.

- Egyrészt azt, hogy itt éltek - mutattam körbe -, másrészt, ha jól tudom, boldog családi életet élt feleségével, Lidiával és a három lányukkal, Christinnel, Susannel és a legifjabb gyermekével, Angie-vel. - Soroltam fel mindenkit.

- Igen, a nagyközönség csak ennyit tud - mondta mindent tudóan Kevin.

- Hogy érted azt, mikor arra gondolsz, ennyit tudunk? - Akárhányszor hallottam a család sztoriját, más megjegyzés soha nem volt hozzá.

- Hát a teljes történet nem ér itt véget. Van egy-két dolog, amit rebesgettek akkoriban, de biztosan senki sem tudta. Persze, aki csak egy kicsit is mélyebbre ás a történetben, érdekes dolgokra lelhet. Az eredeti történet úgy folytatódik, hogy Jonathan a lányai mellé, nagyon vágyott egy fiú utódra, aki majd tovább viszi a nevet. A feleségével sokat próbálkoztak, ám az asszony hol nem esett teherbe, hol teherbe esett, de pár hét után elvetélt, és volt egy olyan alkalom is, mikor sikerült kihordani a magzatot, viszont a pici szülés közben meghalt. Akkor tájt dolgozott itt egy szobalány, Emma. Jonathan szemet vetett a lányra, és úgy gondolta, ő talán megadhatja számára a hőn áhított fiú gyermeket. Ám a lány nem volt naiv, Jonathan hiába udvarolt neki, az csak nem akart kötélnek állni. Egy éjszaka, mikor a lány a mosókonyhában volt, és éppen szerelméről álmodozott titokban, Jonathan rátört és megerőszakolta, majd azt mondta neki, ha bárkinek is elárulja, mi történt, azonnal kirúgja. Akkoriban nem volt könnyű állást találni, így a lány hallgatott. Emma teherbe esett, és amint ez papíron is bizonyítani tudta, elmondta a gazdájának. - Időközben az idős úr meghozta a teát, majd ismét távozott, mi pedig tovább jártuk a házat. Voltunk az említett mosókonyhában is, amitől kirázott a hideg, így onnan amilyen gyorsan csak lehetett, kijöttünk és tovább mentünk az emeleten lévő szobákba.- Jonathan, természetesen hatalmas örömmel fogadta a dolgot, hogy ne tűnjön fel senkinek, valamilyen indokkal eltávolította Emmát a házból. Kibérelt egy kis padlásszobát a város szegény negyedében, és oda száműzte Emmát a terhessége idejére. Természetesen vigyázott Emma testi épségére, így minden héten legalább egyszer, az orvos megvizsgálta a lányt, mert Jonathan tartott attól, hogy vele is az történik majd, mint a feleségével.

- Oké ezt értem, de mégis, hogy akarta a házba hozni a gyermeket? Valakinek csak feltűnt volna egy újszülött sírása a házban. - Vágtam közbe.

- Jonathannak, erre is volt egy terve. Akkoriban, mikor a kicsi érkezését várták, Jonathan többször maradt el otthonról éjszaka, azzal az indokkal, hogy dolgozik. Úgy tervezte, Lidiának, majd azt mondja, az egyik kapualjban találta a picit hazafelé jövet, befogadják és senki az ég világon nem jön rá, mit tett. A terve eleinte működött is, hiszen mikorra várták, Emma elkezdett vajúdni és nem sokára a kicsi meg is született, akit Jonathan, az anyja kezéből kiragadva vitt el magával. A neje hitt férjének, ezért befogadták az "árva" csecsemőt és Joshuának nevezték el. Jonathan azt hitte, innentől kezdve tökéletes lesz az élete, hiszen megkapta azt, amire a legjobban vágyott, de nagyot tévedett. Három hónap múlva, mikor egy este hazaért, az akkorra már megerősödött Emmát találta ott, aki éppen Lidiával beszélgetett. Emma mindent elmesélt töviről-hegyire az asszonynak.

- Mi az, hogy addigra erősödött meg a lány? Talán komplikációk léptek fel a szülés alatt?

- Igen, bocsi, ezt kifelejtettem a történetből. Komplikációk léptek fel, Emma több vért vesztett, mint amire számítottak, és ez pont kapóra jött Jonathannak. Azonnal meg is parancsolta az orvosnak, hogy hagyja elvérezni a lányt, így róla is le lehetett volna a gondja, ha az orvos nem olyan lelkiismeretes, és nem menti meg csak azért is a lány, biztosan meghal.

- Jézusom, az a férfi egy szörnyeteg volt - képedtem el a hallottaktól -, és mi történt ezután? Gondolom, Lidiának valamit lépnie kellett, vagy hagyta az egészet, és hátat fordított Emmának? - kérdeztem, mert már rettentően érdekelt, hova is akar pontosan kilyukadni ezzel a sztorival Kevin.

- Nem, Lidia a férje ellenfordult, elvált tőle, elvitte a lányokat, Jonathan vagyonának háromnegyedét, és még a kis Josht is visszaadta az édesanyjának. Megfenyegette volt férjét, ha valaha is akármelyikük közelébe megy, beleértve Emmát és Josht is, azonnal feljelenti a rendőrségen. Lidia és a lányok elköltöztek, itt hagyva Jonathant, ebben a nagy házban egyedül. Időközben Emma is férjhez ment, és a város előkelő negyedébe költözött. A férje sajátjaként nevelte Joshuát, egészen haláláig. Joshua sajnos jobban hasonlított az apjára, mint Emmára. Az iskolából folyton lógott, így csak az alap ismeretei voltak meg. Mikor a nevelőapja meghalt, azt hitte, nyugodt életet élhet, mert vagyonos ember lett, de ez nem így volt. Mást nem tehetett, mivel pénz híján volt, kétkezi munkát volt kénytelen vállalni. Egy nap hallott a történetről, amivel Emmát Jonathanhoz kötötték, és először fel is háborodott, de anyján otthon mégis számon kérte, aki nem akart hazudni tovább a fiának, így elmesélte az egészet. Sajnos Joshua ebből mindössze csak annyit szűrt le, hogy van egy személy, akit lehúzhat pénzzel. El is ment, az akkor már öreg Jonathanhoz, és kérte, vegye őt is a nevére, ahogy a többi gyermekét. Jonathan először bele is egyezett, ám amint megtudta fia valódi szándékait, elzavarta és megígérte, ha rajta múlik, a fiú soha nem kapja meg a Harvard nevet. Joshua, mivel az anyjához nem volt hajlandó visszamenni, nyomorgott. Az acélgyárban kapott munkát, ott ismerte meg egyetlen szerelmét, Leilát, aki az irodában volt titkárnő. Leilának rengeteg kérője volt, ő mégis a félig tudatlan, kétkezi munkás Joshuát választotta. Akkora volt a szerelem köztük, hogy megismerkedésük után néhány hónappal, összeházasodtak. Josh teljesen lenyugodott a lány mellett, főleg mikor megtudta, Leila gyermeket vár. Kilenc hónap felhőtlen boldogság következett, aztán megtörtént az, amire senki sem számított. Leila váratlanul meghalt szülés közben. Josh ezután újra visszasüllyedt a régi szintjére, de azt most tetézte azzal, hogy elkezdett inni. Mivel a folyton részeg Joshua, nem tudta gondját viselni a fiának, Emma magához vette unokáját. Emma minden a férjétől örökölt és az évek során félretett pénzét unokája taníttatásába ölte, így végül a bank még a házat is elárverezte, mivel senki sem fizette a felvett hitelt. Josh hosszú ideig nem is látta a fiát, akkor találkoztak először, mikor Emma sok betegeskedés után meghalt. Joshua fia nagyjából tizenöt éves lehetett, mikor az apjához került. A fiú rendkívül okos volt. Az apja mégis megvetéssel nézett rá, mert úgy gondolta ő ölte meg az anyját a szülésnél.

A lépcsőn lefelé jövet, megálltunk egy kisebb kép előtt. - Nézd csak, mi van ide írva. - Mutatott a kép alatti szövegre. Próbáltam ráfókuszálni a pici betűkre, de először nem ment, aztán mégis sikerült elolvasni az írást, amin ez állt: Andrew Howard Brooks. 1810.

- Brooks - néztem tátott szájjal Kevinre -, ő az egyetemünk alapítójának unokája? - Egyszerűen nem voltam képes felfogni, amit látok, a dátumról nem is beszélve.

3. fejezet: A szív szava...

Sziasztok!

Ennek a történetnek a folytatásával kezdem az újévi frissek sorát. A következő napokban, pedig a másik két blogra is felkerülnek az új fejezetek. A fejezet végén felteszek két kérdést és szeretném, ha minél többen válaszolnátok rá.
Puszi:)
Carly

Meglepett a levél, bár talán nem is a benne írtak, hanem, hogy ilyen gyorsan idekerült egy másik. Fogalmam sincs, ki tehette ide, mert két percnél tovább nem voltam távol. A levélben írtak pedig válaszok voltak az előzőleg feltett kérdéseimre. Most is gyöngybetűk fogadtak, így kétségem sem volt afelől, ugyanaz a személy írt vissza, mint eddig, minden alkalommal.

Szia kedves Lilly!
Semmi gond, be kell vallanom, mikor nem találtam a
válaszod hiányzott.
Jelenleg a hetvennégyes teremben hallgatom,
Purcywall professzor előadását.
A szakokat folyton váltogatom, mert nem találom a nekem valót,
de jelenleg a tudomány világa ragadott meg.
A teljes nevem, pedig Andrew Howard Brooks.
Remélem, nem veszed tolakodásnak részemről, ha megkérdezem a teljes neved,
és hogy melyik takarítóasszony leánya vagy?

Takarító lánya? Hol él ez, a kőkorban? Fogalmam sincs, honnan szedhette ezt a baromságot, de így, hogy tudom a teljes nevét, és ki a profja, na és, mit tanul, sokkal könnyebb lesz megtalálnom. Valakitől meg kéne tudnom, hogy ki is ez az Andrew Brooks, de egyelőre tippem sincs, kitől lehetne érdeklődni. Ráadásul órán sem figyeltem, igaz ez most a legkisebb gondom.

Ki az az illető ebben a suliban, aki mindent tudhat? - morfondíroztam az ebédem fölött, ám a válasz két lábon érkezett.

- Leülhetek az asztalodhoz? - kérdezte Kevin egy mosoly kíséretében.

- Persze, ülj csak nyugodtam, egyébként is, szükségem lenne a segítségedre. - Kevinnek azonnal felcsillant a szeme. - Igazából egy személyt szeretnék megtalálni, akivel egy ideje levelezek.

- Hallgatlak, hidd el nekem, ezen a campuson nincs olyan ember, akit én ne ismernék. - Vett elő egy papírt, hogy leírja a keresett személy nevét.

- Oké, a neve Andrew Howard Brooks, azt írta, professzor Purcywall óráira jár, és jelenleg a tudomány foglalkoztatja leginkább. - Csodálkoztam, mert Kevin felpattant, majd mérgesen összecsomagolta a holmiját, és közölte, hogy ne szórakozzak vele, és még azt is hozzáfűzte, azt hitte én normális vagyok. Olyan hirtelen ért a távozása, hogy fel sem fogtam, de már eltűnt a szemem elől. A kirohanása természetesen mindenkinek feltűnt az étkezőben. Dave, még egy csípős megjegyzést is elejtett. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de a hatalmas röhögés, amit kiváltott, megakadályozott.

Ismertem az egész egyetemet, mégsem tudtam, merre keressem Kevint. Aztán eszembe jutott, hogy régen focizott, így a pálya felé vettem az irányt. Kezdtem feladni a dolgot, ezért leültem a lelátóra. Azon gondolkoztam, merre kereshetném még, mikor sercegést hallottam a tribün alól. Reménykedve, hogy nem egy késes gyilkost találok alatta, megkerültem a lelátót, és a hang irányába mentem. Pár méterrel beljebb megtaláltam a zaj forrását, ami nem sercegés volt, hanem az, hogy Kevin a tribün aljába vájt bicskájával különböző szavakat.

- Kérlek, ne haragudj - rezzent össze a hangomra -, az előbb, ott a menzán nem akartalak megsérteni, csak azt gondoltam te tényleg tudnál nekem segíteni.

- Utálom, ha hülyének néznek, vagy azt hiszik, velem bármit megtehetnek, ezért sokszor ide menekülök.

- Te komolyan azt gondolod, hogy én ilyen vagyok? Eszembe sem jutna ilyet tenni. Tudom, nem vagyok jó benne, hogy kimutassam, ha kedvelek valakit, pedig próbálkozom. Soha eszembe nem jutna, hogy bármivel is megbántsalak. - Mentem közelebb hozzá, és ekkor tárult szemem elé szavak tömkelege, amik a fába voltak vésve. Ha valaki betéved ide, azt hiszi, valami elmebeteg írogatta őket, de jobban megfigyelve azokat, gyönyörű versek jelentek meg az ember előtt. - Ezeket, te írtad? - Mutattam körbe, ő pedig zavarában csak bólintott. - Nem is tudtam, hogy verseket írsz.

A szív szava veled bármit megtehet,
ha nem figyelsz el is temethet. - Állt az egyik fadarabon.

- Rajtad kívül, ezt a titkomat nem ismeri senki. Apám meg is ölne, ha megtudná, már így is.... - Hallgatott el hirtelen, majd leült a földre, én pedig követtem.

- Ha nem akarod elmondani, nem kell, de bármi gondod van, rám számíthatsz, szívesen meghallgatlak. - Tettem kezem a kezére, hogy bennem tényleg megbízhat.

- Az a helyzet, hogy Dave nem véletlenül szemétkedik velem folyton - mikor látta, nem értem miről van szó, folytatta -, emlékszel, mondtam, nemrég még én is fociztam. Egészen pontosan tavaly a tanítás végéig, mert idén már úgy látták felesleges vagyok a csapatba. Kiskoromban, míg nem volt meg a kishúgom, édesanyám rengetegszer elvitt magával vásárolni. Egy idő után, több időt foglalkoztam ezzel, mint bármi mással. Ez apámnak nem tetszett, ezért tizenkét évesen beíratott focizni, és azt mondta, itt majd megtanulom, milyen az igazi férfi. Igaza volt, mert azt vettem észre, hogy szeretem, amit csinálok, és sokkal kevesebb időt töltök a lányos dolgokkal. Mikor tizenhat, tizenhét évesen kezdtünk megférfiasodni, a lányok sokkal inkább a testi kapcsolatra mentek, mint érzelmet kerestek. Volt egy lány köztük, Naomi, az egyetlen, akivel össze is jöttem egy idő után. Három évig jártunk együtt úgy, hogy nem volt köztünk semmi más csak csók, aztán fél éve kezdtem úgy érezni, lassacskán elhidegülünk egymástól. Ennek a hátterében, pedig az állt, hogy rám tört az a régi érzés, mint gyerekkoromban, annyi különbséggel, hogy most már értettem, mi ez. Nem tudtam, mihez kezdjek, ezért elmondtam Naominak a dolgot. Ő is, és én is azt hittük, azzal, ha elmélyítjük a kapcsolatunkat, minden megoldódik, és az érzés elmúlik, de hiába volt minden, mert megmaradt. Mivel, őt sem akartam tovább hitegetni, szakítottunk, és békében váltunk el. Azóta is sűrűn beszélünk telefonon, és nagyon hiányzik. Pheonix-ben tanul közgazdaságtant. Ami miatt elmesélem neked ezt a történetet, az a következő, csakhogy te is értsd. - Tudtam, hova fogunk kilyukadni, de azért végig hallgattam. - Hiába tudtam, hogy nekem Naomi a lelki társam, a szívem valaki másért dobogott, minden egyes nap. Nyáron egy házibuliban voltunk a csapattal, és mivel még ennyi idő után is úgy éreztem, kilógok a csapatból, elkezdtem egymás után inni a söröket. Sajnos nem voltam hozzászokva, ennélfogva gyorsan megártott, és így alkoholtól homályos tekintettel, olyanra vetemedtem, amire józanul soha. Odasétáltam Dave-hez és szó nélkül, ott a tömeg kellős közepén, megcsókoltam, aztán szerelmet vallottam neki. Az apám ezt megtudta, és hiába próbálta elsimítani a dolgot nem sikerült, ezért úgy döntöttem, mindenki előtt bevallom józanul is, hogy meleg vagyok. - Tényleg, erről a sztoriról hallottam valamit a nyáron fél füllel az egyik partin, de nem tudtam melyik családról is van szó. - Most undorodsz tőlem, ugye? Mondd meg nyugodtan, nem sértődöm meg, és ígérem többet a közeledbe sem megyek, nehogy rossz híredet keltsem. - Lökte el magát, az eddig támaszként szolgáló faltól, de visszarántottam.

- Te normális vagy - vettem két kezem közé arcát -, egy szóval sem mondtam, hogy undorodnék tőled, azt pedig pláne nem említettem, ha jól rémlik, bármennyire is le akarsz rázni, hogy kerülnöd kell ezután. És különben is, mi van akkor, ha meleg vagy? Eddig is és ezután is úgy fogok rád tekinteni, mint bármelyik másik emberre, sőt, inkább a legjobb hímnemű barátomra. Dave-vel, pedig ne foglalkozz, ő egy vadbarom és semmi esély arra, hogy valaha is megváltozzon. Inkább szerencsésnek kéne vallania magát, hogy egy ilyen kedves, és jólelkű fiú szereti. Szóval fel a fejjel, én itt vagyok neked, bármit is szeretnél. Oké? - néztem komolyan a szemébe, mire ő megölelt.

- Oké, viszont most már elárulhatnád, miért keresed ennyire Andrew Howard Brooksot. Ült le ismét mellém.

Előrenyújtózkodva odahúztam magamhoz a táskámat, kikotortam belőle az összes eddig kapott levelet, majd átnyújtottam őket Kevinnek. Jó pár percig nézegette a papírokat, majd felnézett, és miközben a pár száz méterre lévő sulit kémlelte. Elkezdte harapdálni az alsó ajkát, aztán egyszer csak, mintha megvilágosodott volna, felpattant, és engem is magával húzott. - Gyere.

Azt hittem, talán a könyvtár felé vesszük az irányt, de erről szó sem volt, mert a parkolóba igyekeztünk. - De hát, hova megyünk? Van még két órám. - Kinyitotta nekem a kocsijának ajtaját, hogy lehuppanjak az anyósülésre.

- Nyugi, apám orvos, majd leigazolja őket. Ült be mellém, majd elindultunk a főúton, egészen a régi óratoronyig, aztán lefordultunk balra, és mentünk még pár száz métert. Egy hatalmas, a miénkhez hasonló házhoz értünk, bár ezen látszott, jóval idősebb, mint amiben mi élünk. Aztán rájöttem, hogy az egyik család múzeumánál vagyunk, ahol régen már jártam anyáékkal.

- Minek jöttünk ide? Különben is, már jártam itt, igaz még kicsi voltam.

- Gyere, bemegyünk. Itt megtalálod az összes feltett kérdésedre a választ. - Húzott magával ismét, most már a múzeum felé.


Akkor jöjjenek a kérdések:
1. Ti, hogyan viszonyulnátok ha megtudnátok egy hozzátok közel álló személyről, hogy a saját neméhez vonzódik?
2. Szerintetek, mit talál Lilly a múzeumban?