Reménytelen szerelem: december 2010

Sziasztok!

Ebből a történetből is megérkezett a friss. Remélem tetszeni fog, sokat gondolkoztam a folytatáson és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Várom a visszajelzéseiteket!!! Tudom még kicsit korai, de azért szeretnék minden Kedves Olvasómnak előre is Boldog Mikulást kívánni, bár abban nem vagyok biztos, hogy így kell írni:$

Puszi:)
Carly

Arra gondoltam, biztos valamelyik diáktársam próbál megviccelni, ezért nem írtam vissza. Ez a nap hamarabb eltelt és kiderült, hogy Kevin is nagyon rendes. Viszont Dave-nek - mert mint megtudtam, így hívják a nagy darab állatot -, úgy látszik felfoghatatlan a nem szócska, hiszen egész nap a nyomomban volt.

Az is világossá vált számomra, hogy ő a focicsapat kapitánya és mindenki fél tőle, akár a tűztől. Nem értem, miért, mert csak egy barom, hatalmas testbe zárva. Minden lány úgy odavan értem, kivéve én. Engem egy zacskó cukor is jobban lázba hoz. A harmadik napon már nem voltam akkora látványosság, így akár úgy is sétálhattam a folyosón, hogy ne bámuljanak meg. Egy újabb óra és ugyanaz a terem. Igaz, hogy nem írtam vissza, de azért kíváncsi lettem, ezért a székem alá nyúltam és nagyon meglepődtem, mikor kitapintottam egy új papírdarab szélét. Levettem, majd szétnyitottam. Ugyanazok a gyöngy betűk fogadtak:

Talán megsértettelek valamivel?
Andrew.

- Megtudhatnánk, mi az a rendkívül érdekes dolog, ami ennyire elvonja a figyelmét az órámról Ms. Withlock? - szólalt meg a tanár, mire összerezzentem, majd zavaromban azt mondtam ki először, ami az eszembe jutott.

- Am, bevásárlólista. - Ahogy kiejtettem, ezeket a szavakat a számon, már nem volt visszaút. Sikerült végérvényesen leégetnem magam, ezt persze röhögések tömkelege is jelezte számomra.

Annyira leégettem magam, hogy el is felejtkeztem a kis papírdarabról, így még bő három órát hurcolásztam magammal, egyik teremből a másikba. Közben hallottam, ahogy a hátam mögött ismét összesúgnak és most még Kevin sem volt velem. Hát gárdedám, az ilyen? Nagy jó, ez mondjuk nem az ő hibája, csak simán hülye vagyok, de akkor is jól jönne, ha itt lenne.

Végig azon agyaltam, hogy biztos látta valaki, amint a papírt a székemhez rögzítem és gondolta jó ötlet lenne megszívatni az új csajt. Ám, ez esetben csalódnia kell az illetőnek, mert úgy is rájövök majd, valahogy, ki is ő.

Miután hazaértem, kaptam egy sms-t Melissa barátnőmtől, hogy találkozzunk, mert már rég beszéltünk, ami igaz is volt. Még nyár elején elutaztak Európába valami nyaralás félére és arról volt szó, ahogy visszaérnek találkozunk, de a szülei gondoltak egyet, majd minden tervünket szépen áthúzva, átruccantak Ázsiába is, legjobb barátnőmet is magukkal cipelve.

Mondjuk, ha áthívom valamivel gyorsabban tudjuk átnézni a Harvardra járó fiúk listáját, ugyanis feltett szándékom volt kideríteni, ki is ez a rejtélyes Andrew. A szobámban ültem, mikor odakintről meghallottam Lissa hangját, amit ezer közül is megismertem volna.

- Jó napot, Mrs. Withlock! Lillyt keresem, már rég találkoztunk. - Ő is pont olyan ősi klánból származik, mint én, azt leszámítva, hogy neki van egy öccse és a szülei emiatt engedékenyebbek vele. Azt mondta a szüleinek, híres festő akar lenni, így nem is volt kérdés, hogy az ország egyik legjobb művészsulijába fog járni. A mázlista, bezzeg én nem járhatok oda, ahova akarok, mert ugye engem kötelez a Withlock név. A gondolatra, azonnal összeszorult a gyomrom.

- Helló Lissa! Lilly fent van a szobájában, azt mondta valami kutatómunkát kell elvégeznie holnapra. Mulassatok jól, nekem most sürgős dolgom akadt. Örülök, hogy láttalak, üdvözlöm a szüleidet! - Azzal anya az autó, míg Lissa a bejárati ajtót vágta be maga után.

- Lill – mert, hogy így hívott -, fent vagy? - kiabálta el magát, ha jól saccoltam a lépcső feljáró aljáról.

- Aha, gyere nyugodtan, csak mi vagyunk. Ja, meg Fred és Elsa. - A lakáj és a szakácsnő.

Azt sem nagyon értettem, hogy a mai időkben minek nekünk két ember a házba, hiszen nem is használtuk ki teljesen a hatalmas és, ha jól emlékszem kétszáz éves épületet. Azért nem mondom, hogy nem jött jól néha a segítségük, ha elkéstem vagy titokban meglógtam valamerre itthonról. Elsa volt a dajkám is, ezért ő olyan, mintha a második anyukám lenne, Fred pedig akár egy vicces nagybácsi.

- Te meg, mi jó után kutatsz? Talán valami szaftos kis összeesküvés elméletet találtál? - Lissának , művész létére sajátosan bomlott elméletei voltak a dolgokról, mindenhol és mindenben összefüggést látott.

- Nem, dehogyis, csak keresek valakit és ebben kéne segítened - néztem rá hatalmas boci szemekkel, mert nem voltam biztos benne, hogy lesz kedve velem keresgélni, de felcsillant a szeme, szóval nagyobb gőzerőre kapcsolhatunk. - Oké és köszi, ezért tartozom eggyel. Szóval át kell néznem a Harvardra járó összes fiúnevet, mert muszáj megtalálnom valakit.

- Miért nem írod be a keresőbe a nevét? - Hát ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

- Mert csak a keresztnevét tudom, mást sajnos nem és ha találunk Andrew nevű fiúkat, aminek nagy az esélye, össze kell vetnünk az óráit az én órabeosztásommal. - Akkor segítesz? - kérdeztem újból, most már félve a negatív választól, de csak egy bólintást kaptam beleegyezésként. - Rendben, akkor te ülj le ide a géphez és szólj, ha találsz egyet, és én azonnal összevetem a laptopomon az órarendünket. - Lissa leült a gép elé, és már majdnem rászóltam, hogy írjon, mikor megszólalt.

- És, mi ennek a titokzatos fiúnak a neve, mert ezt valahogy elfelejtetted említeni - fordult felém a szemeit az égnek emelve, mert valószínűleg, nem ezt tervezte délutánra.

- Andrew, az illető fiút Andrew-nak hívják. - Visszafordult, majd gépelni kezdett.

Nagyjából fél perc telt el, és máris megérkezett az első név. Innentől kezdve viszont, egyre ritkábban jöttek. Eltelt bő két óra, mire végre találtam valami egyezés félét.

- Ez az, egyszerűen nem lehet más, csak ő. Andrew Waterford, ő lesz, akit keresek. - Holnap a mellettünk lévő teremben lesz az első órája, legfeljebb előbb bemegyek, mert nekem viszont csak a második órától kezdődik a napom, majd kicsit körbeszaglászok.

- A délutánunk már úgyis tönkrement, szóval elárulhatnád, ki is ez az Andrew, és miért keresed ennyire?

- Hát tudod – ha most elmesélem neki, mi történt, valószínűleg teljesen idiótának fog nézni, de ő a legjobb barátnőm, szóval elméletileg nem röhöghet ki -, arról van szó, hogy múltkor unatkoztam az utolsó órán, és egy kis cetlit ragasztottam a székem aljára, valami segélykérés formával – Lissa, már most furcsán nézett rám -, várj itt még nincs vége, mert másnap le akartam venni a kis cetlit, de helyette egy megsárgult papírdarabot találtam ott és egy választ.

Elővettem mindkét papírdarabot. Az egyiket az íróasztalom fiókjából a másikat pedig, a táskámból, majd megmutattam Lissának. Egy darabig forgatta azokat, azután újraolvasgatta őket. Sajnos ő sem jutott többre, mint én.

- Mi van, ha csak valamelyik diáktársad szívat, mert látta, amint odateszed a kis fecnit? - kérdezte tőlem azt, amire magam sem tudtam választ adni.

- Éppen ez az, emiatt akarok utána nézni, hátha találok valami összefüggést és kiderül, hogy csak szórakoznak velem.

Miután nem jutottunk dűlőre az ügyben, témát váltottunk és megegyeztünk abban, hogy holnap utána járok a dolgoknak. Az én nyaram nem volt túl élménydús, de Lissa csak úgy ontotta magából a történeteket. Hamar eljött az este és anyáék is hazaértek. Lissa még maradt vacsorára, aztán apu hazavitte, mert kivételesen nem autóval jött, ugyanis sikerült a hét első felében összetörnie.

Alig tudtam aludni éjszaka, annyira tudni akartam, ki is ez a titokzatos fiú. Másnap reggel úgy ébredtem, mint akin átment egy busz. Próbáltam iskolára készen összeszedni magam, de a hajammal nem tudtam mit kezdeni, ezért copfba fogtam.

Beértem a suliba, az óra már ment, de ez nem is volt baj, majd ha kijönnek elkapom magamnak a csávót. Sikerült előkerítenem róla egy képet a neten, így nem lesz nehéz kiszúrnom. Nem szoktam kép alapján ítélni, de ez a fiú nem úgy nézett ki, mint aki levelezne velem, vagy akárki mással. Igaz tévedtem már emberekkel kapcsolatban. Megálltam az egyik szobor mellett és vártam a csengőt, amint meghallottam, az osztály elé siettem. Szerencsémre az utolsók között jött ki, így nem volt akkora közönségünk a beszélgetéshez.

- Szia! - ahogy ráköszöntem, összerezzent. – Lilly Withlock vagyok, te pedig Andrew Waterford, ha jól tudom, ugye?

- I...igen, de nem csináltam az ég világon semmit. - Szegényt úgy sajnáltam és kezdtem kételkedni abban, hogy ő lenne az én emberem.

- Lehet, hogy hülyén fogok kijönni az egészből, de tudnom kell. Szóval egészen véletlenül ott a szemközti teremben, a negyedik sorban a tanár asztalától számolva, a tizenötödik szék alatt, nem találtál egy levelet, amire válaszoltál is?

- Ez most a kandi kamera, mert akkor jó húzás volt, de nem jött be. - Azzal magamra hagyott, szóval már tudtam, hogy nem ő az, akit keresek. Akkor, ki lehet, aki nekem írt?

Még óra kezdete előtt berohantam a terembe, hogy válaszoljak gyorsan az előző levélre.

Szia! Ne haragudj, csak sok volt a dolgom,
emiatt nem tudtam válaszolni.
Nem sértettél meg semmivel, de tényleg sok dolgom volt.
Honnan írsz, melyik professzorhoz jársz,
milyen szakra?
Lilly.

P.S.: Mi a teljes neved?

Mielőtt bárki megláthatott volna, kilopóztam a teremből, majd a szekrényemhez siettem, hogy kivegyem belőle a szükséges könyveket és a laptopom, amit még reggel tettem oda. Sikeresen visszaértem és még Kevinnel is sikerült összefutnom, így együtt mentünk órára. Időközben eszembe jutott még egy kérdés, ezért leszedtem a pár perce otthagyott papírdarabot, de megdöbbenésemre nem a sajátomat találtam ott, hanem egy újat, amiben minden előzőleg feltett kérdésemre választ kaptam, bár egyáltalán nem azokat, amiket vártam.