Hellóka ismét!

A tegnap bejegyzésemben megírtam, hogy társultam egy történet erejéig Szozsa914 alias Zsani-val. Most megérkezett az első fejezet, ami kissé hosszúra sikeredett, de remélem ezt elnézitek nekünk:P A történet címe Twin Light - Iker Fény és itt találhatjátok: http://twinlight-ikerfeny.blogspot.com/ . Remélem, minél többen benéztek, majd hozzánk!!!

Puszi:)
Carly

Sziasztok!

Ez még nem friss, de arról is esik, majd a bejegyzésben és még valami ezt a kis szösszenetemet minden blogomra felteszem, mert sajnos csak nagyjából tudom, ki melyiket olvassa. Szóval a helyzet a következő, társultam egy történet erejéig Szozsa914 alias Zsanival, ezt szeretném ezúton is kicsit reklámozni.
A történetet nagyrészt nektek hoztuk létre kisebb részt pedig a saját szórakoztatásunkra. A történet, nem más, mint a Cullen család örök érvényű legendájának egy általunk kigondolt folytatása. Ha nem gond, most nem részletezném a sztorit, annyi biztos, hogy nem olyan folytatásra számíthattok, mint amilyet elképzeltetek. Ezen a linken találjátok meg a blogot http://twinlight-ikerfeny.blogspot.com/ , melynek címe Twin Light - Iker Fény. Az első fejezet, pedig holnapra várható!!!

A fejezetekben rengeteg munka van, így remélem aki olvassa megtisztel minket azzal, hogy ha csak egy szó is az, de megírja a véleményét. Viszont, ha valaki kényszert érez egy kisebb regény megírására kommentként, egyáltalán nem fogunk megsértődni:P

Annyit elárulok még a történettel kapcsolatban, hogy két szemszögből olvashatjátok majd. Az egyiket Szozsa írja majd, a másikat pedig én.

Most pedig jöjjön a többi történetemmel kapcsolatos új dolog:

Nagyon jól tudjátok, hogy ezzel a társulással, már a negyedik történetembe kezdtem bele /bár az elején azt hittem az első sem fog sikerülni/, ezért a úgy döntöttem, hogy a három történet friss időpontjait átteszem hétvégére. Szóval, ezentúl hétvégente kaptok frisst: Que quowle-ból, Emlékeimet keresve és Reménytelen szerelemből.
Már régóta tervezem, hogy bevezetem ezt a rendszert, mert így a legjobb mindenkinek. Nektek, bétámnak és nekem is.

Puszi:)
Carly

PS: A friss mindegyik blogra vasárnap kerül fel!!!

Fejléc:D

Sziasztok!

Ahogy látjátok itt is lett fejlécem:) Imádom, köszönet érte bétámnak Beának. Teljes mértékben tükrözi a történetet:D Remélem nektek is annyira tetszik, majd mint nekem.

Puszi:)
Carly

4. fejezet : A Harvard család titkai

Én azt hittem, az egész ház egy nagy múzeum, de mint kiderült, ami régen cselédlak volt, abban most a család utolsó lakájának unokája él. Ő vigyáz az összes értékre, és vele él egy vizsla is, kutyaévben, annyi idős lehet, mint a férfi. Ha tippelnem kéne, az idős urat nagyjából hatvanöt évesnek mondanám. Az úr nagyon kedves volt, mert annak ellenére is beengedett minket, hogy a múzeum éppen zárva volt. Még teával is megkínált, amit persze elfogadtunk.

- Miből gondolod, hogy itt az összes kérdésemre meglelem a választ? - Böktem oldalba Kevint.

- Tudod, ki alapította a Harvardot? - kérdezett vissza, miközben a ház valamikori szalonjában sétáltunk.

- Persze, Jonathan Harvard. - Ebben a városban ezt mindenki tudja.

- Pontosan, és mit tudsz még a családról? - Érdeklődött azonnal tovább.

- Egyrészt azt, hogy itt éltek - mutattam körbe -, másrészt, ha jól tudom, boldog családi életet élt feleségével, Lidiával és a három lányukkal, Christinnel, Susannel és a legifjabb gyermekével, Angie-vel. - Soroltam fel mindenkit.

- Igen, a nagyközönség csak ennyit tud - mondta mindent tudóan Kevin.

- Hogy érted azt, mikor arra gondolsz, ennyit tudunk? - Akárhányszor hallottam a család sztoriját, más megjegyzés soha nem volt hozzá.

- Hát a teljes történet nem ér itt véget. Van egy-két dolog, amit rebesgettek akkoriban, de biztosan senki sem tudta. Persze, aki csak egy kicsit is mélyebbre ás a történetben, érdekes dolgokra lelhet. Az eredeti történet úgy folytatódik, hogy Jonathan a lányai mellé, nagyon vágyott egy fiú utódra, aki majd tovább viszi a nevet. A feleségével sokat próbálkoztak, ám az asszony hol nem esett teherbe, hol teherbe esett, de pár hét után elvetélt, és volt egy olyan alkalom is, mikor sikerült kihordani a magzatot, viszont a pici szülés közben meghalt. Akkor tájt dolgozott itt egy szobalány, Emma. Jonathan szemet vetett a lányra, és úgy gondolta, ő talán megadhatja számára a hőn áhított fiú gyermeket. Ám a lány nem volt naiv, Jonathan hiába udvarolt neki, az csak nem akart kötélnek állni. Egy éjszaka, mikor a lány a mosókonyhában volt, és éppen szerelméről álmodozott titokban, Jonathan rátört és megerőszakolta, majd azt mondta neki, ha bárkinek is elárulja, mi történt, azonnal kirúgja. Akkoriban nem volt könnyű állást találni, így a lány hallgatott. Emma teherbe esett, és amint ez papíron is bizonyítani tudta, elmondta a gazdájának. - Időközben az idős úr meghozta a teát, majd ismét távozott, mi pedig tovább jártuk a házat. Voltunk az említett mosókonyhában is, amitől kirázott a hideg, így onnan amilyen gyorsan csak lehetett, kijöttünk és tovább mentünk az emeleten lévő szobákba.- Jonathan, természetesen hatalmas örömmel fogadta a dolgot, hogy ne tűnjön fel senkinek, valamilyen indokkal eltávolította Emmát a házból. Kibérelt egy kis padlásszobát a város szegény negyedében, és oda száműzte Emmát a terhessége idejére. Természetesen vigyázott Emma testi épségére, így minden héten legalább egyszer, az orvos megvizsgálta a lányt, mert Jonathan tartott attól, hogy vele is az történik majd, mint a feleségével.

- Oké ezt értem, de mégis, hogy akarta a házba hozni a gyermeket? Valakinek csak feltűnt volna egy újszülött sírása a házban. - Vágtam közbe.

- Jonathannak, erre is volt egy terve. Akkoriban, mikor a kicsi érkezését várták, Jonathan többször maradt el otthonról éjszaka, azzal az indokkal, hogy dolgozik. Úgy tervezte, Lidiának, majd azt mondja, az egyik kapualjban találta a picit hazafelé jövet, befogadják és senki az ég világon nem jön rá, mit tett. A terve eleinte működött is, hiszen mikorra várták, Emma elkezdett vajúdni és nem sokára a kicsi meg is született, akit Jonathan, az anyja kezéből kiragadva vitt el magával. A neje hitt férjének, ezért befogadták az "árva" csecsemőt és Joshuának nevezték el. Jonathan azt hitte, innentől kezdve tökéletes lesz az élete, hiszen megkapta azt, amire a legjobban vágyott, de nagyot tévedett. Három hónap múlva, mikor egy este hazaért, az akkorra már megerősödött Emmát találta ott, aki éppen Lidiával beszélgetett. Emma mindent elmesélt töviről-hegyire az asszonynak.

- Mi az, hogy addigra erősödött meg a lány? Talán komplikációk léptek fel a szülés alatt?

- Igen, bocsi, ezt kifelejtettem a történetből. Komplikációk léptek fel, Emma több vért vesztett, mint amire számítottak, és ez pont kapóra jött Jonathannak. Azonnal meg is parancsolta az orvosnak, hogy hagyja elvérezni a lányt, így róla is le lehetett volna a gondja, ha az orvos nem olyan lelkiismeretes, és nem menti meg csak azért is a lány, biztosan meghal.

- Jézusom, az a férfi egy szörnyeteg volt - képedtem el a hallottaktól -, és mi történt ezután? Gondolom, Lidiának valamit lépnie kellett, vagy hagyta az egészet, és hátat fordított Emmának? - kérdeztem, mert már rettentően érdekelt, hova is akar pontosan kilyukadni ezzel a sztorival Kevin.

- Nem, Lidia a férje ellenfordult, elvált tőle, elvitte a lányokat, Jonathan vagyonának háromnegyedét, és még a kis Josht is visszaadta az édesanyjának. Megfenyegette volt férjét, ha valaha is akármelyikük közelébe megy, beleértve Emmát és Josht is, azonnal feljelenti a rendőrségen. Lidia és a lányok elköltöztek, itt hagyva Jonathant, ebben a nagy házban egyedül. Időközben Emma is férjhez ment, és a város előkelő negyedébe költözött. A férje sajátjaként nevelte Joshuát, egészen haláláig. Joshua sajnos jobban hasonlított az apjára, mint Emmára. Az iskolából folyton lógott, így csak az alap ismeretei voltak meg. Mikor a nevelőapja meghalt, azt hitte, nyugodt életet élhet, mert vagyonos ember lett, de ez nem így volt. Mást nem tehetett, mivel pénz híján volt, kétkezi munkát volt kénytelen vállalni. Egy nap hallott a történetről, amivel Emmát Jonathanhoz kötötték, és először fel is háborodott, de anyján otthon mégis számon kérte, aki nem akart hazudni tovább a fiának, így elmesélte az egészet. Sajnos Joshua ebből mindössze csak annyit szűrt le, hogy van egy személy, akit lehúzhat pénzzel. El is ment, az akkor már öreg Jonathanhoz, és kérte, vegye őt is a nevére, ahogy a többi gyermekét. Jonathan először bele is egyezett, ám amint megtudta fia valódi szándékait, elzavarta és megígérte, ha rajta múlik, a fiú soha nem kapja meg a Harvard nevet. Joshua, mivel az anyjához nem volt hajlandó visszamenni, nyomorgott. Az acélgyárban kapott munkát, ott ismerte meg egyetlen szerelmét, Leilát, aki az irodában volt titkárnő. Leilának rengeteg kérője volt, ő mégis a félig tudatlan, kétkezi munkás Joshuát választotta. Akkora volt a szerelem köztük, hogy megismerkedésük után néhány hónappal, összeházasodtak. Josh teljesen lenyugodott a lány mellett, főleg mikor megtudta, Leila gyermeket vár. Kilenc hónap felhőtlen boldogság következett, aztán megtörtént az, amire senki sem számított. Leila váratlanul meghalt szülés közben. Josh ezután újra visszasüllyedt a régi szintjére, de azt most tetézte azzal, hogy elkezdett inni. Mivel a folyton részeg Joshua, nem tudta gondját viselni a fiának, Emma magához vette unokáját. Emma minden a férjétől örökölt és az évek során félretett pénzét unokája taníttatásába ölte, így végül a bank még a házat is elárverezte, mivel senki sem fizette a felvett hitelt. Josh hosszú ideig nem is látta a fiát, akkor találkoztak először, mikor Emma sok betegeskedés után meghalt. Joshua fia nagyjából tizenöt éves lehetett, mikor az apjához került. A fiú rendkívül okos volt. Az apja mégis megvetéssel nézett rá, mert úgy gondolta ő ölte meg az anyját a szülésnél.

A lépcsőn lefelé jövet, megálltunk egy kisebb kép előtt. - Nézd csak, mi van ide írva. - Mutatott a kép alatti szövegre. Próbáltam ráfókuszálni a pici betűkre, de először nem ment, aztán mégis sikerült elolvasni az írást, amin ez állt: Andrew Howard Brooks. 1810.

- Brooks - néztem tátott szájjal Kevinre -, ő az egyetemünk alapítójának unokája? - Egyszerűen nem voltam képes felfogni, amit látok, a dátumról nem is beszélve.

3. fejezet: A szív szava...

Sziasztok!

Ennek a történetnek a folytatásával kezdem az újévi frissek sorát. A következő napokban, pedig a másik két blogra is felkerülnek az új fejezetek. A fejezet végén felteszek két kérdést és szeretném, ha minél többen válaszolnátok rá.
Puszi:)
Carly

Meglepett a levél, bár talán nem is a benne írtak, hanem, hogy ilyen gyorsan idekerült egy másik. Fogalmam sincs, ki tehette ide, mert két percnél tovább nem voltam távol. A levélben írtak pedig válaszok voltak az előzőleg feltett kérdéseimre. Most is gyöngybetűk fogadtak, így kétségem sem volt afelől, ugyanaz a személy írt vissza, mint eddig, minden alkalommal.

Szia kedves Lilly!
Semmi gond, be kell vallanom, mikor nem találtam a
válaszod hiányzott.
Jelenleg a hetvennégyes teremben hallgatom,
Purcywall professzor előadását.
A szakokat folyton váltogatom, mert nem találom a nekem valót,
de jelenleg a tudomány világa ragadott meg.
A teljes nevem, pedig Andrew Howard Brooks.
Remélem, nem veszed tolakodásnak részemről, ha megkérdezem a teljes neved,
és hogy melyik takarítóasszony leánya vagy?

Takarító lánya? Hol él ez, a kőkorban? Fogalmam sincs, honnan szedhette ezt a baromságot, de így, hogy tudom a teljes nevét, és ki a profja, na és, mit tanul, sokkal könnyebb lesz megtalálnom. Valakitől meg kéne tudnom, hogy ki is ez az Andrew Brooks, de egyelőre tippem sincs, kitől lehetne érdeklődni. Ráadásul órán sem figyeltem, igaz ez most a legkisebb gondom.

Ki az az illető ebben a suliban, aki mindent tudhat? - morfondíroztam az ebédem fölött, ám a válasz két lábon érkezett.

- Leülhetek az asztalodhoz? - kérdezte Kevin egy mosoly kíséretében.

- Persze, ülj csak nyugodtam, egyébként is, szükségem lenne a segítségedre. - Kevinnek azonnal felcsillant a szeme. - Igazából egy személyt szeretnék megtalálni, akivel egy ideje levelezek.

- Hallgatlak, hidd el nekem, ezen a campuson nincs olyan ember, akit én ne ismernék. - Vett elő egy papírt, hogy leírja a keresett személy nevét.

- Oké, a neve Andrew Howard Brooks, azt írta, professzor Purcywall óráira jár, és jelenleg a tudomány foglalkoztatja leginkább. - Csodálkoztam, mert Kevin felpattant, majd mérgesen összecsomagolta a holmiját, és közölte, hogy ne szórakozzak vele, és még azt is hozzáfűzte, azt hitte én normális vagyok. Olyan hirtelen ért a távozása, hogy fel sem fogtam, de már eltűnt a szemem elől. A kirohanása természetesen mindenkinek feltűnt az étkezőben. Dave, még egy csípős megjegyzést is elejtett. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de a hatalmas röhögés, amit kiváltott, megakadályozott.

Ismertem az egész egyetemet, mégsem tudtam, merre keressem Kevint. Aztán eszembe jutott, hogy régen focizott, így a pálya felé vettem az irányt. Kezdtem feladni a dolgot, ezért leültem a lelátóra. Azon gondolkoztam, merre kereshetném még, mikor sercegést hallottam a tribün alól. Reménykedve, hogy nem egy késes gyilkost találok alatta, megkerültem a lelátót, és a hang irányába mentem. Pár méterrel beljebb megtaláltam a zaj forrását, ami nem sercegés volt, hanem az, hogy Kevin a tribün aljába vájt bicskájával különböző szavakat.

- Kérlek, ne haragudj - rezzent össze a hangomra -, az előbb, ott a menzán nem akartalak megsérteni, csak azt gondoltam te tényleg tudnál nekem segíteni.

- Utálom, ha hülyének néznek, vagy azt hiszik, velem bármit megtehetnek, ezért sokszor ide menekülök.

- Te komolyan azt gondolod, hogy én ilyen vagyok? Eszembe sem jutna ilyet tenni. Tudom, nem vagyok jó benne, hogy kimutassam, ha kedvelek valakit, pedig próbálkozom. Soha eszembe nem jutna, hogy bármivel is megbántsalak. - Mentem közelebb hozzá, és ekkor tárult szemem elé szavak tömkelege, amik a fába voltak vésve. Ha valaki betéved ide, azt hiszi, valami elmebeteg írogatta őket, de jobban megfigyelve azokat, gyönyörű versek jelentek meg az ember előtt. - Ezeket, te írtad? - Mutattam körbe, ő pedig zavarában csak bólintott. - Nem is tudtam, hogy verseket írsz.

A szív szava veled bármit megtehet,
ha nem figyelsz el is temethet. - Állt az egyik fadarabon.

- Rajtad kívül, ezt a titkomat nem ismeri senki. Apám meg is ölne, ha megtudná, már így is.... - Hallgatott el hirtelen, majd leült a földre, én pedig követtem.

- Ha nem akarod elmondani, nem kell, de bármi gondod van, rám számíthatsz, szívesen meghallgatlak. - Tettem kezem a kezére, hogy bennem tényleg megbízhat.

- Az a helyzet, hogy Dave nem véletlenül szemétkedik velem folyton - mikor látta, nem értem miről van szó, folytatta -, emlékszel, mondtam, nemrég még én is fociztam. Egészen pontosan tavaly a tanítás végéig, mert idén már úgy látták felesleges vagyok a csapatba. Kiskoromban, míg nem volt meg a kishúgom, édesanyám rengetegszer elvitt magával vásárolni. Egy idő után, több időt foglalkoztam ezzel, mint bármi mással. Ez apámnak nem tetszett, ezért tizenkét évesen beíratott focizni, és azt mondta, itt majd megtanulom, milyen az igazi férfi. Igaza volt, mert azt vettem észre, hogy szeretem, amit csinálok, és sokkal kevesebb időt töltök a lányos dolgokkal. Mikor tizenhat, tizenhét évesen kezdtünk megférfiasodni, a lányok sokkal inkább a testi kapcsolatra mentek, mint érzelmet kerestek. Volt egy lány köztük, Naomi, az egyetlen, akivel össze is jöttem egy idő után. Három évig jártunk együtt úgy, hogy nem volt köztünk semmi más csak csók, aztán fél éve kezdtem úgy érezni, lassacskán elhidegülünk egymástól. Ennek a hátterében, pedig az állt, hogy rám tört az a régi érzés, mint gyerekkoromban, annyi különbséggel, hogy most már értettem, mi ez. Nem tudtam, mihez kezdjek, ezért elmondtam Naominak a dolgot. Ő is, és én is azt hittük, azzal, ha elmélyítjük a kapcsolatunkat, minden megoldódik, és az érzés elmúlik, de hiába volt minden, mert megmaradt. Mivel, őt sem akartam tovább hitegetni, szakítottunk, és békében váltunk el. Azóta is sűrűn beszélünk telefonon, és nagyon hiányzik. Pheonix-ben tanul közgazdaságtant. Ami miatt elmesélem neked ezt a történetet, az a következő, csakhogy te is értsd. - Tudtam, hova fogunk kilyukadni, de azért végig hallgattam. - Hiába tudtam, hogy nekem Naomi a lelki társam, a szívem valaki másért dobogott, minden egyes nap. Nyáron egy házibuliban voltunk a csapattal, és mivel még ennyi idő után is úgy éreztem, kilógok a csapatból, elkezdtem egymás után inni a söröket. Sajnos nem voltam hozzászokva, ennélfogva gyorsan megártott, és így alkoholtól homályos tekintettel, olyanra vetemedtem, amire józanul soha. Odasétáltam Dave-hez és szó nélkül, ott a tömeg kellős közepén, megcsókoltam, aztán szerelmet vallottam neki. Az apám ezt megtudta, és hiába próbálta elsimítani a dolgot nem sikerült, ezért úgy döntöttem, mindenki előtt bevallom józanul is, hogy meleg vagyok. - Tényleg, erről a sztoriról hallottam valamit a nyáron fél füllel az egyik partin, de nem tudtam melyik családról is van szó. - Most undorodsz tőlem, ugye? Mondd meg nyugodtan, nem sértődöm meg, és ígérem többet a közeledbe sem megyek, nehogy rossz híredet keltsem. - Lökte el magát, az eddig támaszként szolgáló faltól, de visszarántottam.

- Te normális vagy - vettem két kezem közé arcát -, egy szóval sem mondtam, hogy undorodnék tőled, azt pedig pláne nem említettem, ha jól rémlik, bármennyire is le akarsz rázni, hogy kerülnöd kell ezután. És különben is, mi van akkor, ha meleg vagy? Eddig is és ezután is úgy fogok rád tekinteni, mint bármelyik másik emberre, sőt, inkább a legjobb hímnemű barátomra. Dave-vel, pedig ne foglalkozz, ő egy vadbarom és semmi esély arra, hogy valaha is megváltozzon. Inkább szerencsésnek kéne vallania magát, hogy egy ilyen kedves, és jólelkű fiú szereti. Szóval fel a fejjel, én itt vagyok neked, bármit is szeretnél. Oké? - néztem komolyan a szemébe, mire ő megölelt.

- Oké, viszont most már elárulhatnád, miért keresed ennyire Andrew Howard Brooksot. Ült le ismét mellém.

Előrenyújtózkodva odahúztam magamhoz a táskámat, kikotortam belőle az összes eddig kapott levelet, majd átnyújtottam őket Kevinnek. Jó pár percig nézegette a papírokat, majd felnézett, és miközben a pár száz méterre lévő sulit kémlelte. Elkezdte harapdálni az alsó ajkát, aztán egyszer csak, mintha megvilágosodott volna, felpattant, és engem is magával húzott. - Gyere.

Azt hittem, talán a könyvtár felé vesszük az irányt, de erről szó sem volt, mert a parkolóba igyekeztünk. - De hát, hova megyünk? Van még két órám. - Kinyitotta nekem a kocsijának ajtaját, hogy lehuppanjak az anyósülésre.

- Nyugi, apám orvos, majd leigazolja őket. Ült be mellém, majd elindultunk a főúton, egészen a régi óratoronyig, aztán lefordultunk balra, és mentünk még pár száz métert. Egy hatalmas, a miénkhez hasonló házhoz értünk, bár ezen látszott, jóval idősebb, mint amiben mi élünk. Aztán rájöttem, hogy az egyik család múzeumánál vagyunk, ahol régen már jártam anyáékkal.

- Minek jöttünk ide? Különben is, már jártam itt, igaz még kicsi voltam.

- Gyere, bemegyünk. Itt megtalálod az összes feltett kérdésedre a választ. - Húzott magával ismét, most már a múzeum felé.


Akkor jöjjenek a kérdések:
1. Ti, hogyan viszonyulnátok ha megtudnátok egy hozzátok közel álló személyről, hogy a saját neméhez vonzódik?
2. Szerintetek, mit talál Lilly a múzeumban?

B.U.É.K.

Sziasztok!

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!!!

Puszi:)
Carly

UI: Igyekszem minél előbb hozni a frisst!!!

2. fejezet: A titokzatos idegen nyomában

Sziasztok!

Ebből a történetből is megérkezett a friss. Remélem tetszeni fog, sokat gondolkoztam a folytatáson és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Várom a visszajelzéseiteket!!! Tudom még kicsit korai, de azért szeretnék minden Kedves Olvasómnak előre is Boldog Mikulást kívánni, bár abban nem vagyok biztos, hogy így kell írni:$

Puszi:)
Carly

Arra gondoltam, biztos valamelyik diáktársam próbál megviccelni, ezért nem írtam vissza. Ez a nap hamarabb eltelt és kiderült, hogy Kevin is nagyon rendes. Viszont Dave-nek - mert mint megtudtam, így hívják a nagy darab állatot -, úgy látszik felfoghatatlan a nem szócska, hiszen egész nap a nyomomban volt.

Az is világossá vált számomra, hogy ő a focicsapat kapitánya és mindenki fél tőle, akár a tűztől. Nem értem, miért, mert csak egy barom, hatalmas testbe zárva. Minden lány úgy odavan értem, kivéve én. Engem egy zacskó cukor is jobban lázba hoz. A harmadik napon már nem voltam akkora látványosság, így akár úgy is sétálhattam a folyosón, hogy ne bámuljanak meg. Egy újabb óra és ugyanaz a terem. Igaz, hogy nem írtam vissza, de azért kíváncsi lettem, ezért a székem alá nyúltam és nagyon meglepődtem, mikor kitapintottam egy új papírdarab szélét. Levettem, majd szétnyitottam. Ugyanazok a gyöngy betűk fogadtak:

Talán megsértettelek valamivel?
Andrew.

- Megtudhatnánk, mi az a rendkívül érdekes dolog, ami ennyire elvonja a figyelmét az órámról Ms. Withlock? - szólalt meg a tanár, mire összerezzentem, majd zavaromban azt mondtam ki először, ami az eszembe jutott.

- Am, bevásárlólista. - Ahogy kiejtettem, ezeket a szavakat a számon, már nem volt visszaút. Sikerült végérvényesen leégetnem magam, ezt persze röhögések tömkelege is jelezte számomra.

Annyira leégettem magam, hogy el is felejtkeztem a kis papírdarabról, így még bő három órát hurcolásztam magammal, egyik teremből a másikba. Közben hallottam, ahogy a hátam mögött ismét összesúgnak és most még Kevin sem volt velem. Hát gárdedám, az ilyen? Nagy jó, ez mondjuk nem az ő hibája, csak simán hülye vagyok, de akkor is jól jönne, ha itt lenne.

Végig azon agyaltam, hogy biztos látta valaki, amint a papírt a székemhez rögzítem és gondolta jó ötlet lenne megszívatni az új csajt. Ám, ez esetben csalódnia kell az illetőnek, mert úgy is rájövök majd, valahogy, ki is ő.

Miután hazaértem, kaptam egy sms-t Melissa barátnőmtől, hogy találkozzunk, mert már rég beszéltünk, ami igaz is volt. Még nyár elején elutaztak Európába valami nyaralás félére és arról volt szó, ahogy visszaérnek találkozunk, de a szülei gondoltak egyet, majd minden tervünket szépen áthúzva, átruccantak Ázsiába is, legjobb barátnőmet is magukkal cipelve.

Mondjuk, ha áthívom valamivel gyorsabban tudjuk átnézni a Harvardra járó fiúk listáját, ugyanis feltett szándékom volt kideríteni, ki is ez a rejtélyes Andrew. A szobámban ültem, mikor odakintről meghallottam Lissa hangját, amit ezer közül is megismertem volna.

- Jó napot, Mrs. Withlock! Lillyt keresem, már rég találkoztunk. - Ő is pont olyan ősi klánból származik, mint én, azt leszámítva, hogy neki van egy öccse és a szülei emiatt engedékenyebbek vele. Azt mondta a szüleinek, híres festő akar lenni, így nem is volt kérdés, hogy az ország egyik legjobb művészsulijába fog járni. A mázlista, bezzeg én nem járhatok oda, ahova akarok, mert ugye engem kötelez a Withlock név. A gondolatra, azonnal összeszorult a gyomrom.

- Helló Lissa! Lilly fent van a szobájában, azt mondta valami kutatómunkát kell elvégeznie holnapra. Mulassatok jól, nekem most sürgős dolgom akadt. Örülök, hogy láttalak, üdvözlöm a szüleidet! - Azzal anya az autó, míg Lissa a bejárati ajtót vágta be maga után.

- Lill – mert, hogy így hívott -, fent vagy? - kiabálta el magát, ha jól saccoltam a lépcső feljáró aljáról.

- Aha, gyere nyugodtan, csak mi vagyunk. Ja, meg Fred és Elsa. - A lakáj és a szakácsnő.

Azt sem nagyon értettem, hogy a mai időkben minek nekünk két ember a házba, hiszen nem is használtuk ki teljesen a hatalmas és, ha jól emlékszem kétszáz éves épületet. Azért nem mondom, hogy nem jött jól néha a segítségük, ha elkéstem vagy titokban meglógtam valamerre itthonról. Elsa volt a dajkám is, ezért ő olyan, mintha a második anyukám lenne, Fred pedig akár egy vicces nagybácsi.

- Te meg, mi jó után kutatsz? Talán valami szaftos kis összeesküvés elméletet találtál? - Lissának , művész létére sajátosan bomlott elméletei voltak a dolgokról, mindenhol és mindenben összefüggést látott.

- Nem, dehogyis, csak keresek valakit és ebben kéne segítened - néztem rá hatalmas boci szemekkel, mert nem voltam biztos benne, hogy lesz kedve velem keresgélni, de felcsillant a szeme, szóval nagyobb gőzerőre kapcsolhatunk. - Oké és köszi, ezért tartozom eggyel. Szóval át kell néznem a Harvardra járó összes fiúnevet, mert muszáj megtalálnom valakit.

- Miért nem írod be a keresőbe a nevét? - Hát ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

- Mert csak a keresztnevét tudom, mást sajnos nem és ha találunk Andrew nevű fiúkat, aminek nagy az esélye, össze kell vetnünk az óráit az én órabeosztásommal. - Akkor segítesz? - kérdeztem újból, most már félve a negatív választól, de csak egy bólintást kaptam beleegyezésként. - Rendben, akkor te ülj le ide a géphez és szólj, ha találsz egyet, és én azonnal összevetem a laptopomon az órarendünket. - Lissa leült a gép elé, és már majdnem rászóltam, hogy írjon, mikor megszólalt.

- És, mi ennek a titokzatos fiúnak a neve, mert ezt valahogy elfelejtetted említeni - fordult felém a szemeit az égnek emelve, mert valószínűleg, nem ezt tervezte délutánra.

- Andrew, az illető fiút Andrew-nak hívják. - Visszafordult, majd gépelni kezdett.

Nagyjából fél perc telt el, és máris megérkezett az első név. Innentől kezdve viszont, egyre ritkábban jöttek. Eltelt bő két óra, mire végre találtam valami egyezés félét.

- Ez az, egyszerűen nem lehet más, csak ő. Andrew Waterford, ő lesz, akit keresek. - Holnap a mellettünk lévő teremben lesz az első órája, legfeljebb előbb bemegyek, mert nekem viszont csak a második órától kezdődik a napom, majd kicsit körbeszaglászok.

- A délutánunk már úgyis tönkrement, szóval elárulhatnád, ki is ez az Andrew, és miért keresed ennyire?

- Hát tudod – ha most elmesélem neki, mi történt, valószínűleg teljesen idiótának fog nézni, de ő a legjobb barátnőm, szóval elméletileg nem röhöghet ki -, arról van szó, hogy múltkor unatkoztam az utolsó órán, és egy kis cetlit ragasztottam a székem aljára, valami segélykérés formával – Lissa, már most furcsán nézett rám -, várj itt még nincs vége, mert másnap le akartam venni a kis cetlit, de helyette egy megsárgult papírdarabot találtam ott és egy választ.

Elővettem mindkét papírdarabot. Az egyiket az íróasztalom fiókjából a másikat pedig, a táskámból, majd megmutattam Lissának. Egy darabig forgatta azokat, azután újraolvasgatta őket. Sajnos ő sem jutott többre, mint én.

- Mi van, ha csak valamelyik diáktársad szívat, mert látta, amint odateszed a kis fecnit? - kérdezte tőlem azt, amire magam sem tudtam választ adni.

- Éppen ez az, emiatt akarok utána nézni, hátha találok valami összefüggést és kiderül, hogy csak szórakoznak velem.

Miután nem jutottunk dűlőre az ügyben, témát váltottunk és megegyeztünk abban, hogy holnap utána járok a dolgoknak. Az én nyaram nem volt túl élménydús, de Lissa csak úgy ontotta magából a történeteket. Hamar eljött az este és anyáék is hazaértek. Lissa még maradt vacsorára, aztán apu hazavitte, mert kivételesen nem autóval jött, ugyanis sikerült a hét első felében összetörnie.

Alig tudtam aludni éjszaka, annyira tudni akartam, ki is ez a titokzatos fiú. Másnap reggel úgy ébredtem, mint akin átment egy busz. Próbáltam iskolára készen összeszedni magam, de a hajammal nem tudtam mit kezdeni, ezért copfba fogtam.

Beértem a suliba, az óra már ment, de ez nem is volt baj, majd ha kijönnek elkapom magamnak a csávót. Sikerült előkerítenem róla egy képet a neten, így nem lesz nehéz kiszúrnom. Nem szoktam kép alapján ítélni, de ez a fiú nem úgy nézett ki, mint aki levelezne velem, vagy akárki mással. Igaz tévedtem már emberekkel kapcsolatban. Megálltam az egyik szobor mellett és vártam a csengőt, amint meghallottam, az osztály elé siettem. Szerencsémre az utolsók között jött ki, így nem volt akkora közönségünk a beszélgetéshez.

- Szia! - ahogy ráköszöntem, összerezzent. – Lilly Withlock vagyok, te pedig Andrew Waterford, ha jól tudom, ugye?

- I...igen, de nem csináltam az ég világon semmit. - Szegényt úgy sajnáltam és kezdtem kételkedni abban, hogy ő lenne az én emberem.

- Lehet, hogy hülyén fogok kijönni az egészből, de tudnom kell. Szóval egészen véletlenül ott a szemközti teremben, a negyedik sorban a tanár asztalától számolva, a tizenötödik szék alatt, nem találtál egy levelet, amire válaszoltál is?

- Ez most a kandi kamera, mert akkor jó húzás volt, de nem jött be. - Azzal magamra hagyott, szóval már tudtam, hogy nem ő az, akit keresek. Akkor, ki lehet, aki nekem írt?

Még óra kezdete előtt berohantam a terembe, hogy válaszoljak gyorsan az előző levélre.

Szia! Ne haragudj, csak sok volt a dolgom,
emiatt nem tudtam válaszolni.
Nem sértettél meg semmivel, de tényleg sok dolgom volt.
Honnan írsz, melyik professzorhoz jársz,
milyen szakra?
Lilly.

P.S.: Mi a teljes neved?

Mielőtt bárki megláthatott volna, kilopóztam a teremből, majd a szekrényemhez siettem, hogy kivegyem belőle a szükséges könyveket és a laptopom, amit még reggel tettem oda. Sikeresen visszaértem és még Kevinnel is sikerült összefutnom, így együtt mentünk órára. Időközben eszembe jutott még egy kérdés, ezért leszedtem a pár perce otthagyott papírdarabot, de megdöbbenésemre nem a sajátomat találtam ott, hanem egy újat, amiben minden előzőleg feltett kérdésemre választ kaptam, bár egyáltalán nem azokat, amiket vártam.